Vasvirág [antikvár]

VAsvíme Hányszor megcsodáltam a park vaskapuját! Rajta kusza indák, hajlított virágok fonódtak össze játékosan, könnyedén, amit háromszáz évvel ezelőtt alkotott meg a szorgalmas emberi kéz. Magam előtt látom a tüzes vasat, amely összetömörült örökre. Télen jég feszül rá, s évszázadok során a zuhogó eső hányszor verte, mégis szilárdan áll, ahogy kikovácsolta az álmodó elme. Mennyi magasba törő lendület, míg ez a vasvirágú kapu a tűzből vajúdva megszületett! Most mégis széttört bennem a szépség varázsa, mert amint céltalanul arra jártam megpillantottam a kapu tövében egy szakadt ruhájú asszonyt, örvénylő gondjaiban elmerülten. Hangtalanul mozgott az ajka, s tekintetét a földre szegezve száraz kenyerét majszolta.