Versek [antikvár]

Részlet: WILLIAM BUTLER YEATS I A századvég ködlovagjai egy öreg kávéház emeleti boxaiban gyűltek össze hetenként, London szívében, a Fleet Streeten. Itt ütöttek tanyát, az Old Cheshire Cheese-ben, és szerényen rímelőknék. keresztelték magukat. Lobogó hajú, bársonykabátos, húszegynéhány esztendős bohémek voltak, polgári foglalkozás is csak Ernest Dowsonnak jutott közülük, aki a Temze egyik öreg vámházában ügyelt a beérkezett árura. A „rímelők" egyszer kíváncsiságból meglesték Dowsont, a finom esztéta-poétát a kikötőben. Könyvekkel körülbástyázva találták a vámtisztet — a zsivajgó, nyüzsgő, folyóparti élettől betűtornyokkal zárkózott el. De távol élt az emberi világtól a beteg, nyomorék Lionel Johnson is, a „rímelők" egyik alapító-tagja. Lefüggönyzött szobában lakott; álmatlanságban szenvedett, s ha aludt, akkor is csak nappal: munkának a szendergést, az önfeledt ábrándozást nevezte. Amikor barátja, Yeats, egyszer megemlítette, hogy életmódja elszakítja az emberektől, gőgösen így felelt: „Könyvtáramban mindent megismerhetek, amire csak szükségem lehet." John Davidson, a harmadik rímelő, délelőttjét a British Museum könyvtárában töltötte — fecsegéssel. Egy órát dolgozott naponta, aztán kimerült s már csak egy-egy beszélgetés,