A szociális kérdés lényege [antikvár]

„Láthatjuk, hogy korunkban milyen sokan találják valamiképpen lelki „előkelőségnek" azt, hogy egyfajta - akár iskolás - elvontsággal gondolkozzanak mindenféle vallási-etikai problémán a fellegekben járva; láthatjuk, hogyan elmélkednek azon, milyen úton-módon sajátíthat el erényeket az ember, hogyan viszonyulhat szeretetteljesen embertársaihoz, hogyan gazdagodhat „benső élettartalom"-mal. Láthatjuk azután azt is, hogy mennyire lehetetlen átmenetet teremteni attól, amit az emberek jónak, szeretetteljesnek, jó szándékúnak, jogosnak és erkölcsösnek neveznek, ahhoz, ami a külső valóságban, a mindennapi életben veszi körül az embert, mint tőkeműködés, munkabér, fogyasztás, termelés, áruforgalom, hitelügylet, bank- és tőzsdeügyek. Láthatjuk, hogy az emberek gondolkodási szokásaiban is két világáramlat fut egymás mellett. Az egyik az, amelyik bizonyos értelemben isteni-szellemi magasságokban kíván maradni, amelyik nem akar hidat verni egy szellemi impulzus és az életben megszokott tevékenység egy ténye között. A másik áramlat gondolatlanul él a mindennapokban. Az élet azonban egységes egész... Milyen sok ember van mégis manapság, aki egyfajta etikai-vallási emelkedettségből a legjobb szándékot mutatja az embertársaival való helyes együttélésre, s csak a lehető legjobbat szeretné tenni embertársainak; azt azonban elmulasztja, hogy eljusson ahhoz az érzülethez, amely valóban lehetővé teszi mindezt, mert nem képes elsajátítani egy szociális, a gyakorlati élet szokásaira ható képzetalkotást... A „szellemre" való puszta utalást, egy ködös szellemvilágról való beszédet a szerző nem sokra becsüli; csupán azt a szellemiséget tudja elismerni, amely az ember saját élettartalmává lesz. Ez a szellemiség a gyakorlati életfeladatok megoldásában éppoly hatékonynak bizonyul, mint egy olyan világ- és életszemlélet kialakításában, ami a lelki szükségleteket kielégíti. Nem az a fontos, hogy az ember tudjon vagy tudni véljen a szellemiségről, hanem az, hogy ez olyan szellemiség legyen, amely az élet gyakorlati valóságának fölfogásában is megjelenik... Valójában a szociális organizmus minden megrázkódtatása azon alapszik, hogy az emberek létüket emberhez méltatlannak érzik."