Bevezetés a középiskolai anyanyelvi tantárgypedagógiába [antikvár]

ELŐSZÓ "Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése." (Weöres Sándor; A teljesség felé. Egybegyűjtött írások, 623.) Tantárgypedagógiai jegyzetünknek az a rendeltetése, hogy - a szaktárgyi, ideológiai és az elméleti pedagógiai ismereteket alapnak tekintve - eligazítást adjon a középiskolai anyanyelvi nevelésnek azokban a kérdéseiben, amelyekben a magyar szakos tanárjelölteknek gyakorló munkájuk megkezdésekor megfelelő tájékozottsággal kell rendelkezniük. Tanácsadásról, módszerek ismertetéséről és nem didaktikai előírásokról lesz szó. A szerzők azt remélik, hogy gyakorló hallgatóink ezeket az ajánlásokat saját nevelői egyéniségükhöz igazítják, és a megismert metodikai lehetőségekből, valamint az iskolai tapasztalatokból ki fogják alakítani egyéni tanítási eljárásaikat. A jegyzet olyan időpontban lát napvilágot, amikor új elvek alapján új tantervek, tankönyvek és egyéb kiadványok (tantervi útmutató, háttéranyag, tankönyvhasználati útmutató, tanmenetjavaslat stb.) jelentek meg. Ismeretes, hogy a magyar nyelvtan tanítása - az előző évtizedek jelentős törekvései ellenére - nem érte el a társadalmilag igényelt hatékonyságot. Ezért a 70-es évek elején a helyzet felülvizsgálatára és intézkedések sorozatára volt szükség. A reformtörekvések eredményeképpen 1978-ra - az új dokumentumok életbelépésével - jelentős változások következtek be ezen a téren. Tulajdonképpen még csak most jutottunk el egy olyan viszonylagos nyugalmi állapothoz, amely alkalmas lehet a kialakult szemlélet és gyakorlat feldolgozására, rögzítésére . A nyelvtantanítás korábbi szűkebb szemléletét a tudományok fejlődése, a pedagógia elméletének gazdagodása és a társadalmi igények több vonatkozásban is megkérdőjelezték. Változásokat sürgetett az a felismerés, hogy a nyelvvel való foglalkozást - az óvodától a középiskola befejezéséig -