Bővebb ismertető
Ez a regény az orosz család, az orosz társadalom torzképe. A bölcselkedő, világot megmentő zavaros fejű intellektuel ifjak, a tilosban járkáló nemesi leánykák, a családi kellemetlenségeket kiaknázó zsarolók, a kártyabarlangoknak elegánsan kiöltözködött úri tolvajai, akik egymás tétét ellopkodják, kerítőnők, pénzhamisítók, az elzüllött egzisztenciák egész nagy tömege mellett egyetlenegy férfiút látunk, aki ment minden hibától: a monostorokat járó vén parasztbölcs, aki szent és istennek tetsző életet folytat. Az orosz társadalmat, főként annak elitjét, az intelligenciát a negyvenes évek írói, különösen Turgenyev, a fenséges nimbuszával vették körül, és meg nem érdemelt piedesztálra állították. Dosztojevszkij lerántja az álarcot erről a társadalomról és nevetséges meztelenségében állítja elénk. Az orosz Pató Pálok, Kárpáthy Abellinók, a vagyonukat elherdáló, külföldet járó, kártyabarlangokat búvó nemes urak, a hatvanas évek radikális orosz ifjai, akik homályos, világot megmentő eszméikkel kótyagosítják egymást, az idealizált orosz társadalom ellenképe, az orosz társadalom karikatúrája. (Trócsányi Zoltán)
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (Moszkva, 1821. november 11. – Szentpétervár, 1881. február 9.) orosz író. A világirodalom és az orosz irodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századi orosz irodalom felemelkedésének kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regény vagy eszme-regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere.
Hadmérnöknek tanult, de tanulmányait nem fejezte be. Egyre inkább az irodalom és a publicisztika, illetve a korabeli szellemi mozgalmak felé fordult figyelme. Első sikeres alkotása Szegény emberek (1845–46) címen jelent meg 1848-ban. Bátyjával többször kísérelt meg lapokat, folyóiratokat megjelentetni (pl. Vremja – Az Idő címmel) – sikertelenül.
Bár sohasem csatlakozott semmilyen mozgalomhoz, szervezethez, mégis megvádolták, hogy tagja volt az utópista szocializmus nézeteit képviselő, ateista Petrasevszkij-körnek. Felségárulás vádjával halálra ítélték (1849), s több társával együtt alávetették annak a megalázó és félelmetes helyzetnek, hogy csak a vesztőhelyen, az ítéletre várva kaptak kegyelmet. Az ítéletet a cár többéves száműzetésre, majd az ezt követő katonai szolgálatra módosította.
A száműzetést állítólag élete egyik meghatározó pozitív élményének tartotta, itteni élményei alapján készítette Feljegyzések a holtak házából (1862) című emlékiratregényét.
Az 1860–70-es években hosszas utazásokat tett Nyugat-Európában, de – szemben kortársaival – a Nyugat inkább taszította, mint vonzotta. Utazásai során ismerkedett meg a különböző szerencsejátékokkal, s eluralkodott rajta a játékszenvedély, emiatt is sokat küszködött anyagi gondokkal. Ez az élményalapja A játékos (1866) című kisregényének.
Az író 1881. január 28-án este súlyos tüdőtágulatban hunyt el, s Szentpéterváron az Alekszandr Nyevszkij-kolostor temetőjében helyezték örök nyugalomra. Temetése eseményszámba ment, rengetegen jelentek meg, hogy utolsó útjára elkísérjék.