Ez a termék NEM NYOMTATOTT KÖNYV, olvasása csak megfelelő elektronikus eszközökön lehetséges.
Felhívjuk figyelmét, hogy Ekönyvekre/EHangoskönyvekre nem vonatkozik az elállási jog, így téves megrendelés esetén nem áll módunkban a termék árát visszatéríteni.
Romsics Ignác új kötete a magyar történelem elmúlt ezer évének 11 lázadó, vagyis rebellis csoportjával foglalkozik, kezdve az utolsó pogányokkal és befejezve az 1989-es rendszerváltókkal. Minden egyes tanulmány három alapvető kérdés megválaszolására törekszik: szociálisan...
Romsics Ignác új kötete a magyar történelem elmúlt ezer évének 11 lázadó, vagyis rebellis csoportjával foglalkozik, kezdve az utolsó pogányokkal és befejezve az 1989-es rendszerváltókkal. Minden egyes tanulmány három alapvető kérdés megválaszolására törekszik: szociálisan kik voltak, honnan jöttek a rebellisek; miért lázadtak fel; és mit akartak, mire törekedtek. A válaszok mélysége és bizonyítottsága döntően a forrásadottságok függvénye. Az ,,utolsó pogányok" és még a középkori paraszfelkelések vezetői és résztvevői esetében is nagy mértékben feltételezésekre vagyunk utalva. Időben előre haladva a források köre egyre bővül, s a 20. század esetében már szinte áttekinthetetlenül sok releváns dokumentum áll rendelkezésre. Ez az oka annak, hogy az utolsó három tanulmány, vagyis a 19-es népbiztosokkal, az 56-os felkelő vezérekkel és a 89-es rendszerváltókkal foglalkozók terjedelme két-háromszorosa a korábbiaknak. Számos más munkájához hasonlóan a szerző elsősorban ezt sem csak az egyes korszakok kutatóinak, hanem a magyar történelem iránt érdeklődök lehető legszélesebb körének szánja és ajánlja.
Romsics Ignác (Homokmégy, 1951. március 30. – ) Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. A 20. századi magyar történelem neves kutatója.
1970-ben vették fel a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára, ahol 1974-ben szerzett tanári diplomát. Ugyanebben az évben kezdte meg egyetemi posztgraduális tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsésztudományi Karának történelem szakán, ahol 1976-ban szerzett diplomát.
Tudományos pályafutását a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársaként kezdte Kecskeméten. Négy évig volt segédlevéltáros, miközben egyetemi tanulmányait folytatta. 1977-ben az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa lett, majd 1986-ban a Magyarságkutató Intézethez került, ahol igazgatóhelyettes lett. 1991-ben az ELTE újkori magyar történeti tanszék docense lett, 1998-ban pedig megkapta egyetemi tanári kinevezését. 1999 és 2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott. 1993 és 1998 között több megszakítással az Indianai Egyetem (USA) magyar tanszékének vendégtanára volt, de oktatott a Szegedi Tudományegyetem új és legújabbkori magyar történeti tanszékén is. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézetének főállású oktatója. 2010-ben Szilárd Leó professzori ösztöndíjban részesült.
1985-ben védte meg a történelemtudományok kandidátusi, 1994-ben pedig akadémiai doktori értekezését. A Történettudományi Bizottságnak lett tagja. 1996-ban habilitált. 1997 és 2000 között az MTA Közgyűlés képviselője volt, 2001-ben pedig az akadémia levelező tagjává választották. 2010-ben az MTA rendes tagja lett. 1999 és 2007 között a Magyar Történelmi Társulat főtitkára volt. Dolgozott a Rubicon, a Századok és a The Hungarian Quarterly című szakfolyóiratok szerkesztőbizottságában is.
Fő kutatási területe a 20. század magyar politikatörténete, különös tekintettel a két világháború közötti időszakra. Külön foglalkozott Bethlen István életével és politikájával. Kutatásai a nagyhatalmak Magyarországgal kapcsolatos politikájának kérdéseire is kiterjednek. Nagy jelentőségű munkája a 20. századi magyar történelmet taglaló monográfiája, amely több kiadást is megélt.