Az Auschwitz-jegyzőkönyv - versenyfutás az idővel

Adolf Eichmann több százezer magyar zsidót küldött gázkamrába - a budapesti zsidóság egy részét az Auschwitzból megszökött szemtanúk vallomása mentette meg.

A nácik terve működésbe lépett: meg akarták semmisíteni a még megmaradt magyarországi zsidóságot. Ces³av Mordowicz és Arno¹t Rosin rabok voltak Auschwitzban. Majdnem megfulladtak egy föld alatti bunkerben, de sikerült elmenekülniük, és elmondták a zsidó vezetőknek, mit láttak.
1944. június elején tett vallomásuk alátámasztotta, amiről korábban is hallani lehetett, de szinte senki nem hitte el: hogy Auschwitzban tömeggyilkosság zajlik, embereket gázosítanak el, és hogy a táborba nap mint nap ezrével érkező magyarokra ugyanez a sors vár.
Mordowicz és Rosin vallomása jelentette a szikrát, hogy a hónapokon át tétovázó magyar politikai vezetés végre cselekedni próbáljon - alig néhány órával azelőtt, hogy további több mint kétszázezer zsidót deportáltak volna Budapestről.

"Döbbenetes élettörténet az auschwitzi haláltáborból: Mordowicz ritka megmenekülésének története révén fogalmat alkothatunk a Holocaust felmérhetetlen, szörnyű tragédiájáról." - David I. Kertzer, a Brown Egyetem antropológiaprofesszora, The Pope and Mussolini című Pulitzer-díjas könyv szerzője.

"Fred Bleakley hosszas kutatások után leírja az igazságot ebben a mai napig igen megosztó történetben. Hihetetlenül érdekes munka." - Dr. Tibori-Szabó Zoltán, holocaustkutató, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem oktatója


Részlet a könyvből

„1944. június 6-án, mialatt a szövetségesek Normandia partvidékét ostromolták, Magyarországról zsidó férfiak, nők és gyerekek ezreit hurcolták zsúfolásig megtöltött marhavagonokban az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba. Ezzel egyidejűleg két auschwitzi szökevény – Czes³aw (Česlav) Mordowicz, huszonnégy esztendős lengyel zsidó, illetve Arnošt Rosin, tizenkilenc éves szlovákiai zsidó – tájékoztatta a pozsonyi Zsidó Központi Tanács (Ústredňa Židov) helyi szervezetét a koncentrációs tábor létéről. Május 15-től kezdődően naponta akár tizenkétezer magyarországi zsidó érkezésének voltak közvetlen szemtanúi. A vagonokból kikerülő deportáltak akkor már több napja szenvedtek a fojtogató hőségtől, a vízhiánytól, valamint a vagonokat elöntő emberi ürüléktől. A vonatokról leszállva felsorakoztak, és egy egyenruhás SS-orvos a német juhászkutyák vonításától kísérve jobbra vagy balra mutatott a hüvelykujjával. A szerencsésebbek, a munkaképesek jobbra kerültek. A többiek hamarosan holtan feküdtek a láger gázkamráiban. Ahogy egy történész fogalmazott, a magyar holokauszt „a háború legkoncentráltabb és legmódszeresebb deportálási és emberirtó programja volt, egy negyvenhat napon át tökéletes olajozottsággal működő mészárszék”. A magyarországi zsidóság megmaradt tagjainak tömeges deportálása július 6-án szakadt meg Horthy Miklós magyar államfő parancsára. Néhány órán múlt, hogy Budapest belvárosából is összegyűjtsék és Auschwitzba deportálják őket. Česlav Mordowicz katalizátorszerepet töltött be ennek megakadályozásában.

A jelen kötet Mordowicz története: a háború kezdetétől, a gettóban leélt élettől és az auschwitzi másfél évtől kezdve a gyötrelmes szökésen és az üldözők kicselezésének ravasz módszerein keresztül, míg végül mégis elfogták, hogy aztán rémálomba illőn visszahurcolják Auschwitzba. S egyúttal Mordowicz eltökéltségének története is, hogy elbeszélje Auschwitz borzalmait. Az ő és társa vallomása megerősítette a két korábbi sikeres auschwitzi szökésről szóló vérfagyasztó beszámolókat: Walter Rosenberg (Rudolf Vrba) és Alfred „Fredo” Wetzler 1944. április 7-i, valamint a „lengyel őrnagyként” ismert Jerzy Tabeau hat hónappal azelőtti rettenetes vallomását. Ezeket a korábbi túlélőket mindaddig nem vették komolyan azok a tisztviselők, akiknek hatalmában állt volna tenni valamit. E három szökevény beszámolójából készült az Auschwitz-jegyzőkönyv gyűjtőnéven ismert dokumentum, amelynek közzététele az amerikai Háborús Menekültügyi Hivatal (War Refugee Board, WRB) részéről 1944 végén széles körű sajtóvisszhangot keltett, és amelyet a náci vezetők ellen a háború után a nürnbergi perekben a vádhatóság is felhasznált. A háborút követő évtizedekben a történészek és a dokumentumfilmesek nagyrészt a Vrba–Wetzlerjelentésre összpontosítottak, amikor a Horthyra nehezedő nemzetközi nyomást kellett érzékeltetni a Magyarországon még életben maradt zsidók védelme kapcsán. Kétség nem fér hozzá, hogy a Vrba–Wetzler-jelentés, valamint a „lengyel őrnagy”, Tabeau jelentése is megkerülhetetlen. Ugyanakkor Mordowicz és Rosin auschwitzi jelentésének fontosságát, amely alátámasztotta és a figyelem középpontjába állította e két korábbi beszámolót, eddig nem ismerték el kellőképpen. Ennek egyik fő oka az Auschwitz-jegyzőkönyv bevezetőjében szereplő téves állításokból ered. A WRB által tett félrevezető állításokat a jelen kötet zárófejezete részletezi. Saját kutatásom azt mutatja, hogy a Mordowicz–Rosin-jelentés segített a vallási és szövetséges tisztviselőknek belátni Auschwitz igazságát, és nyomást gyakorolni Horthyra, hogy megmentse országának életben maradt zsidóit. Česlavról 1995-ben hallottam először, Stephen Berknek, a Union College történelemprofesszorának előadásán egy torontói zsinagógában. Berk Česlavot a háború „méltatlanul elfeledett hősének” nevezte, hozzátéve, hogy nem tudja, él-e még egyáltalán. Ennek hallatán felállt egy nő a hallgatóságból, és a mellette ülő férfira mutatott: „Íme, ez itt Česlav!” Néhány hónappal később Česlav tiszteletbeli diplomát kapott a Union College diplomaosztóján. A Wall Street Journal újságírójaként részt vettem az 1995 júniusának egyik vasárnapján megtartott ünnepségen, és fültanúja voltam, hogy Roger H. Hull, a Union elnöke kijelenti: Mordowicz a „négy bátor zsidó egyike volt. A híradás, amelyet ön és szökött társai hoztak, segített felhívni a világ figyelmét a náci haláltáborok borzalmaira.” Lapomban egy héttel később rövid cikkem jelent meg Mordowiczról, s ennek örvén az amerikai Holokauszt Múzeum interjút készített Mordowiczcsal az Oral History archívuma számára. Ez a cikk indított el engem jelen könyv megírásának útján. Az utolsó magyarországi zsidók megmentéséért folytatott versenyfutás elemi erejű drámaisága felkeltette az érdeklődésemet. Česlav történetét nem lehetett volna elbeszélni Magyarország és a magyar zsidóság se veled, se nélküled kapcsolatának áttekintése nélkül. Tudtam, hogy a történetnek „széles sodrást” kell adnom, ahogy korábbi szerkesztőm, John Lee, a New York Times munkatársa fogalmazott egy ízben. De életemben a napi munka és a családom volt az első. Így hát félretettem a Česlavval 1995 és 1997 között készített összes interjúmat, és csak néhány évvel ezelőtti nyugdíjazásomkor vetettem bele magam ismét Česlav története szélesebb kontextusának kutatásába.

A holokausztkutatók több forgatókönyv szerint is megírták e drámai időszak történetét – a legtöbb esetben évtizedekkel a háború után, akadémikus stílusban. E beszámolók jelentős eltéréseket, illetve homályos elemeket tartalmaznak a Horthy döntéséhez vezető lépések kapcsán. A kormányzó holokausztról való tájékozódásának időpontját és a magyar közigazgatásnak a deportálásokban játszott szerepét illető kérdések szűnni nem akaró viták tárgyát képezik, amelyeket a jelenlegi kormány és támogatói is táplálnak, hogy minimalizálják Magyarország felelősségét. Azt a feladatot tűztem magam elé, hogy elolvassam a szakirodalmat, szétszálazzam a következetlenségeket, elmerüljek a levéltárakban, valamint interjúkat készítsek, és körültekintően beszámoljak a magyar holokausztról és arról, hogy Česlav Mordowicz milyen szerepet játszott a budapesti zsidók megmentésében. Vajon a Vrba–Wetzler-jelentés megkapta volna a neki járó figyelmet, ha nincs Česlav és Arnošt beszámolójának megerősítése? Vajon Česlav Mordowicz, a Rosinnal közös szökés lebonyolítója mellékszereplő lett volna Horthy sorsfordító döntésében? Túlzásba esett-e Berk professzor, amikor Mordowiczot méltatlanul elfeledett hősnek nevezte? Kutatásom nem szolgáltatott egyértelmű ok-okozati bizonyítékot arra nézve, hogy a Mordowicz–Rosin-jelentés lett volna az oka annak, hogy a vallási és politikai vezetők Horthyhoz fordultak. Az azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az események összefüggése és időrendje megelőzte a deportálások megszüntetésére vonatkozó parancsot. Némi szerzői szabadsággal éltem, amikor ezt a történetet elbeszélő dokumentumregény, nem pedig szigorúan történelmi leírás formájában írtam meg. De szándékosan nem másítottam meg és nem is hagytam ki fontos tényeket. Könyvemnek emellett jelentős feladatot is szántam. A jelen történetben szerintem a katalizátor szerepét játszó Česlav lehetett a hiányzó, egy jelentős esemény kimeneteléhez elengedhetetlen láncszem. A katalizátor azonban gyakran háttérbe szorul. Nem hagyhattam, hogy Česlavot elfelejtsék, vagy puszta lábjegyzetként hivatkozzanak rá a történelem e nagy horderejű fejezetében.”


Idézetek a kötetből

„A háború legkoncentráltabb és legmódszeresebb deportálási és emberirtó programja volt, egy negyvenhat napon át tökéletes olajozottsággal működő mészárszék”.

„Auschwitzot eredetileg nem halálgyárnak tervezték. Lengyelország megszállása után a Harmadik Birodalom nagyszabású fejlesztési projekttel állt elő, amelynek új farmok, öntödék, bányák és gyárak is részét képezték volna az ország mintegy 60 négyzetkilométernyi területén. E komplexum helyszínéül jelölték ki a németek Auschwitzot (lengyelül Oświęcim), a tizenkét ezres lélekszámú, ötszáz éves települést, melynek vasúti csomópontjába Berlinből, Bécsből, Varsóból és további központokból is közvetlenül futottak be vonatok. Az eredeti, Auschwitz I. tábort egy korábbi lengyel katonai támaszpont helyén állították fel 1940 tavaszán, és huszonkét téglaépületből állt, ahová politikai és köztörvényes elítélteket zsúfoltak össze egy nem egészen 200 × 300 méteres területen. Az SS vezetése ezután fogott hozzá a jóval nagyobb (1600 × 500 méter kiterjedésű) II. számú tábor építéséhez az alig két kilométerre fekvő Brzezinka tőszomszédságában, melyet a falu német neve alapján Birkenaunak neveztek el.”

„Senki sem tudja biztosan, hogy Horthy miért szállt szembe a németek zsidó népirtási követeléseivel, és miért épp akkor, amikor. Ezt maga a kormányzó sem árulta el az emlékirataiban, habár számottevő bizonyíték mutat arra, hogy mindinkább zavarta az 1944. áprilisi és májusi négy szökevény auschwitzi hírei által kiváltott nemzetközi nyomás. Hogy lehet hát, hogy a prominens történészek is jórészt feldolgozatlanul hagyták Česlav és Arnošt jelentését?”