Elbeszélések 5.

A sorozat szerkesztői: Kelecsényi László és Bezeczky Gábor.

A kötetünkben közölt Krúdy-elbeszélések az 1898-as év kora tavaszától késő őszéig tartó időszakát ölelik fel. Krúdy ekkor még mindössze húszéves, de már egyáltalán nem nevezhető kezdőnek: a legtekintélyesebb és legnagyobb példányszámú budapesti lapok állandó munkatársaként megbízható rendszerességgel ontotta írásait. Sorozatunk korábbi darabjaihoz hasonlóan ezúttal is méltánytalanul kevéssé ismert és kevéssé méltányolt műveket adunk közre. A kötetben olvasható elbeszélések nagyobbik része most jelenik meg először könyv formában. Közülük némelyekről eddig még a Krúdy-bibliográfiák sem tudtak. A számtalan egyaránt érdekes részlet mellett nyilván nem fogja elkerülni a Krúdy-értők figyelmét az a mű sem, mely az író egyik legjobban ismert elbeszélése korai változatának tekinthető. A Régi alkonyat című írás helyszíne Podolin, szereplői a piarista iskola diákjai, tanárai, egy lány – és a Poprád, mely a klastrom alatt „zuhog, mintha igazán olyan nagy veszedelem rejtőzködnék benne. Mindenütt tiszta és kavicsos feneke látszik, de itt, hol nagy, egymásba rótt fenyőgerendák zárják el őt régi útjától és terelik egyenes irányba, ott mély és sötét. A nagy hársak alatt, amik túlnőttek a kolostor magas falán, kőfeszület őrködik az erre járókra. A sűrű lombok felett a vörös bástyája emelkedik a vén klastromnak, amelyiknek pókhálós ablakain a szél jár be, és a csókák, amik Lengyelországból jövet itt pihennek meg utazásaikban.” Az idézett részlet is mutatja: már ezekben az elbeszélésekben is jelen van Krúdy jellegzetes hangütése.