Belvedere

"A magyar irodalom tele van magányos alkotókkal, Madáchtól Füst Milánig, Hamvas Bélától Tandoriig. Helyzetüket vagy a külső körülmények vagy alkotói személyiségük alakítja vagy mind a kettő. Műveik azonban mint a búvópatakok terjednek térben és időben, a jelen és a jövő szellemi, kulturális közegeiben. Dobai Péter is ilyen magányos, sőt titokzatos alkotó. Nem csatlakozik senkihez és semmihez, a napi történések, politikai csatározások, ideológiai harcok, klikkek alakulása, szétesése nem érintik meg őt, konokul és semmitől sem zavartatva építi a maga egyszemélyes alkotói univerzumát. Megszenvedte az életet, megjárta a mélységeket, a magány útvesztőit, hogy végül megtalálja számára a legfontosabbat és a legfontosabb éltető értékeket.
Kevesen vannak olyanok mint ő, akik ilyen szuggesztív, álomszerű erővel tudják életre kelteni az elsüllyedt, személyes múltat és a közösségi történelmi múltat egyaránt. Különleges írói erővel éri el szövegeiben, hogy a felidézett, az elmúlt sokszor jelenvalóbbnak, élőbbnek hat, mint maga a jelen.
Műveit nem kíséri média vagy kritikai felhajtás, de alakítanak, hatnak, gazdagítják az életet, kultúránkat, tudásunkat. Vers, próza, forgatókönyvek sorjáznak ebben a gazdag, mély, zárt, bonyolult tartalmakkal rendelkező életműben, amely még egyre formálódik és terebélyesedik, mint évgyűrűk a fán...
Túlélő dalok vagyunk - ez a címe szívbemarkoló Cseh Tamást búcsúztató versének. S ő maga is a mindent túlélő dalok mestere.

Radnóti Zsuzsa