Bővebb ismertető
Bakker, te is anya lettél?
Ha ezen a kérdésen megsértődsz, és túl illetlennek tartod, hogy így
szólítsalak meg, inkább ne is olvasd tovább. Ez a könyv nem neked
szól. De ha van benned egy kis vagányság, őszinteségre vágyó
kíváncsiság, és eleged van a szirupos ,,anyaság mindig rózsaszín"
történetekből, akkor üdv a fedélzeten! Ez a könyv rólad szól. Rólunk.
Azokról a pillanatokról, amiket nem merünk kimondani, sőt még
bűntudatunk is van sokszor - de mindannyian megélünk:
- amikor a harmadik ,,Na, mikor jön a baba?" kérdésnél
legszívesebben ordítanál;
- amikor szembesülsz a tested változásaival, és rettegsz, hogy a férjed
más szemmel néz rád;
- amikor sírsz, mert a bölcsiben hagytad őt, vagy amikor nem tudod,
normális-e, hogy a gyereked csak a porszívó hangjára hajlandó elaludni. Elrontottál valamit?
Nem jól csináltad? Megbuktál anyaságból? Igen, tabu. Igen, néha nyers. De végre kimondjuk
azt, amit eddig nem. Az anyaság nemcsak mosolygós babafotó a közösségi médiában, hanem
könnyek, kételyek, fáradtság és önirónia is. És pont ettől lesz igazi.
1981. június 15 - én született Gyöngyösön, egy meleg, nyári, hétfői napon. Azóta is a nyarat szereti a legjobban…
Amíg meg nem tanult írni, addig folyamatosan beszélt. Szeretett és szeret beszélni. Szerette a bölcsödét az óvodát, a gyerekeket, a dadusokat, a barátait. A csípős kolbászt és a juhtúrós sztrapacskát. Nem szerette a lekvárt, a kompótot, a hazug embereket és az igazságtalanságot. Mindig lelkiismeretes volt, akaratos, vidám, mosolygós, optimista és trehány. A szobájában mindig kupleráj volt.
Az iskolát is szerette. A fizikát nem. És a kémiát sem. A magyar tanára pedig őt nem szerette – addig, amíg rá nem jött, hogyan tudja elmondani Ady Köszönöm, köszönöm, köszönöm című versét. Szeretett gimibe járni. Szeretett együtt lógni a barátaival, táncórákra járni, és kihúzni otthon a gyufát, egyre cserfesebb kamaszként. Szerette a pörgést, a vidámságot, a lazaságot és a kalandot.
Talán az utazást szereti a legjobban. Más világokat, más embereket, más kultúrákat és szokásokat megismerni, magáévá tenni. Szereti az embereket. Szereti figyelni őket, ahogyan élnek, ahogyan gondolkodnak és örökké a miértekre keresni a választ – ez motiválja, ez viszi előre, ebből tanul, ettől fejlődik. Emiatt persze egyre akaratosabb, egyre céltudatosabb, egyre jobban nem szereti az igazságtalanságot és az őszintétlen embereket. A lekvárt és a kompótot sem szereti továbbra sem.
De szereti a kis zsivány gyermekét, a nővérét és a szüleit, akik olyan érzelmileg biztonságos gyerekkort adtak neki, hogy minden nap összeteszi érte a két kezét. Rajong az apjáért. Úgy szereti az apját, ahogyan „az emberek a sót”.
Szeretett dolgozni az idegenforgalomban és szeretett főiskolán tanítani is. Szeretett huszonévesen újra iskolapadban ülni és szeret nyelveket tanulni. Szereti a kutyákat, a lovakat. Szeret futni és lovagolni. Szeret lustálkodni a tengerparton és szeret szélsebesen száguldani a hullámvasúton, miközben fülsüketítően sikít. Szereti az életét és mindent, ami része az életének. Kivéve a lekvárt és a kompótot. Azt még most sem szereti.