Tótágas

Rostás-Péter István "csupabeszéd" rádiós rovatának ímhol könyvvé lett morfondírjai a köz- és a családi élet pillanatait merevítik ki - vagy épp animálják - olvasmánnyá. A visszatérő hivatkozás a péntekre a jegyzet-, glossza- vagy tárcaírás munkaszerűségét pucérítja le az elrévedő olvasó előtt: az újságírónak szakadatlan készültségben, amolyan szünetmentes en garde-ban kell állnia (vagy olykor épp megfeszülnie), hogy e zsurnalisztikai kihívásnak, a penzum ellenére is fennforgó üdeség-követelménynek megfeleljen. Hite abban, hogy nemcsak az írás, de az elmondott szó is megmarad, Rostás-Péter István rádiós újságíróként megerősíti benne, hogy a napi konkrétumokat akár pillanatnyi szürrealizmusokkal is keresztezheti. Megengedi magának, hogy szinte semmitmondásig koptatott közéleti-politikai szakbeszédet lírai szabadsággal telítse, olykor valóságos nyelvszikrákat csiholva egy-egy álmosan hunyorgó péntek reggelen is a Kolozsvári Rádió Hallgatójának és e könyv Olvasójának színe előtt.