LAVOTTÁTÓL KODÁLYIG - ZEMPLÉNI VERBUNKOS KONFERENCIÁK 1990-2020

A zempléni zenetudományi konferenciák mintegy három évtizedes történetét tartja kezében az olvasó. A tanulmánykötet a Tállyán nyugvó verbunkos-szerző, hegedűvirtuóz, színházi karmester, házitanító Lavotta János Sátoraljaújhelyen megteremtett kultuszán keresztül Lavottától Kodályig taglalja a verbunkos zenei stílusával kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket, s amelyek a tizenkét konferencián – Sátoraljaújhelyen, Széphalmon, Tállyán – szerzőik előadásában elhangzottak.

A szakember rendhagyó kiadványt tarthat kezében, különösen akkor, ha például a Zenetudományi Dolgozatok, vagy akár a Magyar Zenetudományi Tanulmányok köteteivel veti azt össze. Különleges, mert a kéziratok szerzőitől – néhány kivételtől eltekintve – a 19. század magyar zenéjének verbunkos stílusáról, művekről, zeneszerzőkről olvashatunk átfogó elemzéseket, amelyek mintegy félezer oldalon követik a nyugat-európai szerzőkre is hatással lévő „magyaros stílus” feltűntét, virágzását, hervadását, ugyanakkor találkozunk előfordulásával a 20. században is. Ittzés Mihály e kötetben helyet kapott dolgozatában ír arról, hogy mennyire szerencsésnek tartja a 2014-ben, Lavotta születésének 250. évfordulóján megrendezett konferencia – Bónis Ferenc egyik írásából kölcsönzött – mottóját: „A magyar zenetörténet fejlődése akkor ismerhető meg a maga teljességében, ha feltárjuk a beletorkolló és belőle kiágazó áramlatokat is.” Miért is? Indoklását idézzük: „Épp az említett konferenciák és az előadásokból készült, s tanulmánykötetekbe gyűjtött írások igazolják e tételt; nem csak a zenén belül, hanem azon kívül is. Rendszeresen befogad néprajzi, irodalmi, művészettörténeti, helytörténeti témákat. Mindezek szervesen tudnak kapcsolódni a szűkebben vett zenetudományi témákhoz.” A tanulmánykötet egyik erényének tartjuk, hogy az idézett tartalmakról hagyományosan olvashatunk a LAVOTTÁTÓL KODÁLYIG – könyvben is. És megszívleltük bátorítást nyújtó, egy másik idézetét is, ezúttal Kodály Zoltántól: „Zeneirodalmat pótolni kell jól-rosszul az élő könyvtárnak. [...] A magyar zenetörténet: csupa rekonstrukció, elképzelés. Nagy fantázia kell hozzá.”