Pázmány Péter

Pázmány Péter a magyar irodalom egyedi géniusza. Kalamárisában Kosztolányi szerint "tűz
van, égi szikra, de a poklok kénköves lángja is". Egyházi írásai - prédikációk, vitairatok,
teológiai összefoglalók, imádságok - a barokk irodalom körébe sorolandók: megfelelnek az
adott műfaj formai és tartalmi követelményeinek, ugyanakkor személyes indulattól fűtött,
nemegyszer gyilkos iróniával fűszerezett, kristálytiszta érveléstechnikával készült alkotások is
egyben.
Nem feledhető, hogy a 17. század - sokszor írni és olvasni sem tudó - embere e művek
elhangzása során találkozott a szépirodalommal, ezért a vázolt írásmód a jezsuita elveknek
megfelelően egyaránt szolgálta a hallgatóság figyelmének fenntartását és érzelmeinek
felkorbácsolását.
A lapszám célja, hogy Pázmány munkásságát és emlékezetét a legújabb kutatások tükrében
mutassa be. A szerkesztők fontosnak érezték azt is, hogy egy ma már szinte ismeretlen
korszak kultúrájának közegébe bepillantást adjanak - hiszen ekkor a különböző irodalmi
alkotások valóban közösségi értékűek és használatúak voltak, meghatározott, etikai és
retorikai elvek szerint szerveződtek, sőt, bizonyos egyházi műfajok olyan szemléletformáló
erővel bírtak, amelyről ma már csak álmodozhat a szépírók jelentős hányada.
Az összeállításban Pázmány nem csak portrékról tekint vissza ránk: világát egykorú
ábrázolások, műveiről és relikviáiról készült felvételek, a magyarországi barokk
freskófestészet remekei, valamint kortárs képzőművészeti alkotások, feldolgozások idézik
meg.