Zarándoklat a halálba - A K. É. Z. harmadik esete

Vérrel borított csendesfülkében középkorú apáca térdepel, amikor rátalálnak a Meðugorjéba tartó zarándokvonaton... Két tenyere között egy halott plébános kezét tartja és adventi miseéneket dúdol. A gyilkosság színhelye beszédes, de a gyanúsított hallgat, és a Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztály nyomozói nem találnak indítékot.

A K. É. Z. öt nyomozójából már csak Telki-Nagy Judit és Köteles László dolgozik a rendőrség kötelékében. Első sikerükön felbátorodva Magyar Vanda és Admin megalapítják a Segítő Kéz Magánnyomozó Irodát, de a vállalkozás haldoklik. Mindeközben a nyugdíjba kényszerült Vasvári Lajos napjai az önpusztítás jegyében telnek, amíg hírét nem veszi a zarándokvonaton történt gyilkosságnak...

Cserháti Éva krimisorozatának harmadik kötete az illegalitásban működő apácarendek történetébe enged belepillantást.



IDÉZET:

– Maga elárult minket – visszhangozta a gondolatait Klára testvér. – Elárulta a gyerekeket, Kelemen hadnagyot, Balogh Margitot, Aranka nővért és engem. De látja, Isten nem bosszúálló, újra és újra lehajol eltévedt bárányaiért. Itt a lehetőség, hogy jóvátegyen valamit abból, amit tönkretett 1974 karácsonyán. Ahogy az Írás mondja: „az igazság szabaddá tesz benneteket”.

„Íróként az foglalkoztat, mennyire határoz meg bennünket a személyes és a történelmi trauma” - Interjú Cserháti Évával

Létezik skandináv és angolszász krimi, de létezik magyar krimi is? Ha igen, hogyan jellemeznéd?

A krimi elképesztően gazdag műfaj. Sokszínűségét gyakran alábecsülik, azok, akik nem olvassák rendszeresen, és egy-egy világhírű szerzőt ismernek csak. Ha a különböző kultúrkörök nyújtotta jelzőket elfogadjuk műfaji vagy minőségi megjelölésnek, akkor belesétálunk a könyvpiaci marketing csapdájába, amely az említett földrajzi területek krimiirodalmának változatosságát butítja le egy-egy jól eladható jellemzőre, és megfosztja az olvasót a felfedezés örömétől. Ráadásul egyenlőtlen versenybe kényszeríti a műfaj hazai képviselőit, és ezért jönnek létre az olyan semmit mondó, leginkább nevetséges receptre emlékeztető szlogenek, mint a „skandináv krimi magyar módra”. Többek között ez a most már önerősítő marketing tartja fenn évtizedek óta azt a helyzetet, amelyben a magyar krimiszerzők állandó magyarázkodásra szorulnak a saját létezésükkel kapcsolatban. Nem tudom frappánsan felsorolni a magyar krimi jellemzőit, mert nem hiszek abban sem, hogy a skandináv krimi mind sötét, hideg, véres és társadalmi problémákat boncolgat. A Brit Krimiírószövetség tagjaként jobban belelátok a szigetország krimiirodalmába, és ember legyen a talpán, aki annak sajátos jegyeit egy mondatban összefoglalja.

Szigorúan értelmezed a krimi műfaj szabályait íráskor, vagy szereted feszegetni a határait?

A krimi vagy a detektívtörténet szabályait sokan és sokféleképpen határozták meg. Az egyik leghíresebb egy angol katolikus pap tíz parancsolata a múlt század húszas éveiből, melyben kitétel, hogy kínaiak ne szerepeljenek a történetben. Én két elemet tartok csak tiszteletben: az én krimimben legyen bűntény és nyomozás. Mivel a regényhez hasonlóan gazdag és folyamatosan változó műfajról van szó, ezért nem érzem úgy, hogy határokat kellene feszegetnem. Engem nem kötnek gúzsba egyetlen korszak vagy egyetlen kultúrkör képviselői által lefektetett, rosszul értelmezett szabályok, hanem inspirál az alműfajok sokszínűsége. Magam állítom fel, mennyire legyen kötött a szerkezet, én választom ki, milyen hagyományhoz nyúlok vissza. A Szabadulószobában azzal szerettem volna kísérletezni, hogy a bűncselekményt a gyanúsítottak egy zárt köre tudta csak elkövetni. Következő könyvemben a vonaton kivitelezett gyilkosság felé fordulok. A szerkezeti kihívások mellett fontos számomra a komoly történelmi háttér, de nem érzem úgy, hogy ezzel műfaji határokat feszegetnék. Könnyű elfelejteni, hogy a krimi elsősorban regény, és annak sokfélesége jellemzi.

A könyvedben a nőjoggal, szocialista abortusztörvénnyel is foglalkozol. Ezzel a szállal a jelenlegi magyarországi családpolitikára szerettél volna felelni?

Nem, egyáltalán nem volt ilyen célom. Minden könyvemnek alaptémája a nőtörténelem, és ettől elválaszthatatlanok a nőjogi kérdések. Engem íróként alapvetően az foglalkoztat, mennyire határoz meg bennünket a személyes és a történelmi trauma. Mennyire erősítik vagy oltják ki egymást, és hogyan formálják az egyén döntéseit és sorsát. Az 1973-as abortuszpetíció története inspirálta a Szabadulószoba második cselekményszálának történetét, de a könyvben ugyanilyen hangsúlyos a fantasztikus Nagykőrösi Konzervgyár munkásnőinek élete. Alapvetően politikus alkat vagyok, és ez tapintható a könyveimben is. Az aktuálpolitizálás azonban magával vonja az ítélkezés kockázatát, és nekem az nem célom. Azt szeretném, hogy az egyéni történetek igazságai úgy kapjanak helyet könyvemben, hogy az olvasó megértse és elfogadja azok sokféleségét.

Mit lehet tudni az év végén megjelenő könyvedről?

Az alműfajok széles palettájáról a vonatos gyilkosságot választottam. Ezt kombinálom egy számomra új szerkezeti megoldással, melynek köszönhetően a könyv három bűncselekmény történetét beszéli el. Nőtörténelmi górcsövem alá pedig az államszocializmus alatt feloszlatott és üldözött női szerzetesrendek titkos élete került.

Ki az, aki elsőként elolvassa a könyved? Ki a legnagyobb kritikusod?

Három barátnőm olvassa először a könyveimet, és ők a legnagyobb kritikusaim.

Van valamilyen rituáléd írás közben?/előtt

Nincs. Rengeteg a romantikus tévhit az író mindennapjairól. Az írás ugyanolyan munka, mint bármi más. Le kell ülni és csinálni kell, akár van az embernek kedve, akár nincs. Excel-táblázatban vezetem a jelenetek hosszát, és színessel jelölöm, kinek a szempontjából látja az olvasó a történetet. Ez segít a szoros szerkezet megalkotásában. Írástechnikai kérdésekben folyamatosan képzem magam. Talán egyetlen rituálém – szinesztéziám miatt –, hogy szeretek a táblázat színeivel bütykölni.