STRING QUARTETS CD SELMECZI STRING QUARTET

AURIS RECORDS, AR-2201 III., IV., V. vonósnégyes Selmeczi Kvartett Selmeczi Gábor, Bíró Ágnes - hegedű Ludmány Dénes - brácsa Kántor Balázs - cselló 3. vonósnégyes / String Quartet No. 3 (2007) I. Preludio II. Arietta III. Allegro molto moderato 4. vonósnégyes / String Quartet No. 4 (2017) I. Sonata II. Scherzo III. Piccole marcie funebre (56 emlékére; hommage à Gyula Gulyás) 5. vonósnégyes / String Quartet No. 5 (2020) I. Andante mosso II. Ombra. Lento III. (Adagietto–Andante)

A kvartettkomponálás – így tartják a zeneszerzôk – igazi presztízsmunka, meg kell hozzá érnie az alkotónak, el kell jönnie a megfelelô életműbeli pillanatnak, és ahhoz is idô kell, és nem kis bátorság, hogy meg tudjon küzdeni a nagy elôdök kvartett-oeuvre-jének nyomasztó hatásával. Ebben az értelemben Selmeczi György hatalmas elônnyel indult, hiszen családja révén kora gyermekkorától napi kapcsolatban élt a vonós hangszerekkel, a mindennapokban és aktív kamarazenészként alkalma nyílt megérezni és megérteni a vonós hangszerek lelkületét, belelátni technikai boszorkánykonyhájukba. Zongorista indulása dacára otthonos közeggé vált a számára, a megismert vonós gondolkodásmód sok örömteli impulzust, egyben egyfajta magabiztosságot is kölcsönzött a komponálásban. Selmeczi az 1980-as években komponálta elsô kvartettjét még IRCAM-ösztöndíjas házifeladatként, és késôbb jól látható, hogy öt vonósnégyese szinte az életmű jelzôcölöpeinek bizonyulnak, alkotói korszakokat választanak el, stílusváltásokat jelölnek ki és fémjeleznek. „Kvartettjeimmel mindig nagyobb sikerem volt, mint a zenekari darabjaimmal”, vallja a zeneszerzô, „ami nem is csoda, hiszen ezek minden szemérmességem mellett a legszemélyesebb zenéim, legféltettebb kincseim.” Forrásai közül nemcsak a polgári kamarazenélés kapcsán átélt vonós hangzásélmények emelendôk ki, hanem a népi hegedülés sajátos varázsa is, amelyhez az autentikus népzenén és a megkerülhetetlen bartóki kvartettvilágon keresztül került közel. A felvételünkön megszólaló 4. és különösen az 5. vonósnégyesben persze alkalmazott zenei tapasztalatait is bôven hasznosítja a komponista, egyfajta csakazértis dacos magamutogatással alkalmazva tűntetôen homofón megoldásokat. A 3. vonósnégyes 2007-ben keletkezett, klasszikus felépítésű háromtételes kompozíció. Elsô Preludio tétele egyfajta borzongató bevezetôvel kezdôdik: így vonja fel egy 21. századi zeneszerzô a vonósnégyes színpadának függönyét, amelynek során alig lehet szabadulnunk Haydn Krisztus hét szava a keresztfán utolsó, Terremoto (Földrengés) tételének emlékétôl, hatásától. A tétel fôrésze a szerzôre oly jellemzô ritmikai változatossággal (most ringató 5/8-os téma adja meg a hangot) kialakított szonátatétel, amelyben nem is rejtetten felvillannak (pl. a Pesante részében) a nagy kvartettszerzô példaképek, Bartók, Sosztakovics intonációi. A második Arietta-tétel indító témájának tágas dallama a tizenkétfokúsággal kacérkodik, de hamarosan kiderül, mindez csak múló epizód, amely átadja a helyét a tétel értelmét képezô lassú indulódallamnak a csellón. Úgy tűnik, a tizenkétfokúság varázsa a zárótételben sem engedi el a zeneszerzôt, a finale számos szakaszában fedezzük fel a kromatikus hangkészlet egészét, vagy majdnem egészét a témaformálás uralkodó rendezôelveként. Ám a nyitótételhez hasonlóan itt is éles struktúraváltásokkal szembesülünk, például amikor a szerzô a cambiata-rajzolatú, szervesen, motivikusan kidolgozott témákat karakteres ritmusú ostinato kísérôszólamokkal látja el. A 4. vonósnégyest tíz év választja el műfajbeli elôdjétôl, létrejöttét egy filmzenemegbízásnak köszönheti. Zárótétele Piccole marcie funebre (56 emlékére; hommage à Gyula Gulyás) címmel ötrészes gyászzene-ciklus, amelyet Gulyás Gyula döbbenetes erejű 1956-os dokumentumfilmjéhez – a film Szalay Lajos híres 56-os rajzai ihletésére készült – írt a zeneszerzô. A kompozíció így idôben „visszafelé” töltötte ki a vonósnégyes műfaj kereteit – csupán érdekességként említjük, hogy a filmzenének szólózongora darab folyománya is keletkezett. Az elsô tétel (Sonata) karakteres, izgalmas kialakítású kvartettzene, pontozott ritmusú kisszekundos témafeje Bach C-dúr szólószonátájának elejét juttatja eszünkbe, a pizzicato és arco játékmódokkal hagyománytisztelô módon játszó Scherzo-tétel egy korábbi, még a 80-as években, Párizsban keletkezett kompozíció újragondolása. Az Argentínában élô Szalay Lajos 1956 forradalmáról és szabadságharcáról tízezer kilométernyi távolságból rádióadásokból és az írott sajtóból értesült. Az általa elképzelt, a képekkel és szavakkal, fotókkal és írásokkal megidézett eseményeket sodró erejű, szuggesztív rajzsorozatban rögzítette. „Megpróbáltam lerajzolni, amit hallottam. Nem illusztráltam, a rádió által provokált hangulatban rajzoltam. A rajzok a rádióhírekre érzett személyes megindulásom grafikus vetületei”. 1956 októberében 50–60 rajz készült el, majd november 4. után egy újabb adag. A művész nem kért pénzt a rajzokért, csak azt tartotta fontosnak, hogy jelenjenek meg, és hogy felügyelhesse a tipográfiai munkálatokat (SOS – El drama de Hungaria). Az ötezer példányban megjelent kiadványra a dél-amerikai magyarság és Czanyó Adorján nyomdája adta össze a pénzt, az anyagot elküldték a világ vezetô lapjaihoz és politikusainak. Sajnálatos, hogy az eredeti rajzok eltűntek, vagy legalábbis lappanganak, így csak reprodukciókból ismertek. A rajzanyagból 2006-ban (majd átdolgozva, 2016-ban) készült Gulyás Gyula fekete-fehér montázsfilmje (Szabadságszerelem). Már utaltunk rá, hogy Selmeczi öt vonósnégyesében a szerzô alkotói stílusa alakulásának, fejlôdésének lenyomatát is felfedezni véljük. Ha az 1. és 2. kvartettben leszámolva korábbi neo-avantgarde irányultságával rátalált saját alkotói hangjára, a 2000-es évektôl kezdve tudatosan törekedett az alkalmazott zenei és ún. „művészi” zenei munkássága stiláris elválasztására – e törekvés mérföldköveiként született a 3. és 4. vonósnégyes. Az 5. kvartett 2020-ban keletkezett, az érett zeneszerzô darabja, amelyben az elvágólagos radikalizmus átadta a helyét egyfajta szelídebb-letisztultabb-lazább alkotói attitűdnek. A szabály az, hogy nincs szabály, az alkotó bátran mer ötletelni, láthatólag szórakoztatja a vonósnégyes-írás, nem akar feltétlenül következetes maradni sem korábbi elveihez, sem a műfaj sokszorosan felülírt szabályaihoz, ezen belül örömmel engedi meg magának a színpadi kísérôzenék és filmzenék világában sokszor kipróbált hatásos homofón eszközök, emfatikus párhuzamos szólamvezetés, kreatív ostinatók használatát is. Bizonytalanságban hagyja a hallgatót a tételek lehetséges programját illetôen is, azaz mégsem: a csodásan egyéni hangú, gomolygó hatású ostinatók fölött kibontakozó középsô tétel az Ombra (Árnyék) címet viseli.