Janicsák István dedikációjával. Ez nem zenész könyv. De a lehetetlennel játszik. Megpróbálja leírni a világ legcsodálatosabb élményét, a találkozást a zenével. Mint ilyen tehát, természetesen, eleve kudarcra van ítélve. Sikere nem is ebben rejlik, hanem az elmondhatatlanság...
Részlet a könyvből:
"Ez a kislány, jaj, de szép, Ha egyet lép, hozzám lép, Ha kettőt lép trillarom! A karomat kitárom. Hogyha hármat lépeget, Mondok neki szépeket: Tipi-topi kislányom, Jer ölembe virágom!"