Az aranyszamár [antikvár]

Antonius Pius császár uralkodásának utolsóelőtti évében (Kr. u. 160) izgalmas esemény zavarta fel az északafrikai Sabratha város egyhangú életét. A városka legelőkelőbb fogadójában megszállt Apuleius, a híres író és rétor, az akkori diők legkitűnőbb tanára, szónoka és íróművésze. Mindig esemény volt, ha a ragyogó tollú és szavú mester örökös bolyongásai során valahol megállapodott s egy-egy előadást tartott: ezrével tódult a közönség az előadásra és utána lázas-lelkesen ünnepelte a szó és toll páratlan művészét, sőt nem egy város azzal tisztelte meg, hogy felállíttatta szobrát. Sabrathába azonban nem azért jött, hogy ünnepeltesse magát, hanem mert Claudius Maximus, a tartomány prokonzula, vádlottként törvény elé idézte. Meg kell mondanunk, hogy az a felcsigázott érdeklődés, amely Apuleiust mindenütt fogadta, eddig sem csupán írói és szónoki tehetségének szólt, hanem nagy részben annak is, hogy nagyerejű varázsló hírében állott. Folytonos utazásaink, főképp Görögországban, megismerkedett a legtöbb misztikus kultusszal s majdnem valamennyibe beavattatta magát; részben vallásos hajlamai, részben az igazság szomjazása hajtották e titokzatos, többnyire éjjeli szertartásokkal ünnepelt rajongó kultuszok karjaiba.