Kultúra és Közösség 1990/3. [antikvár]

Ágh Attila A POSZTMODERN KARNEVÁL „Körözvény" a posztmodern „ellen" Stflszerűen és hatásosan a posztmodern jelenség hazai leírását azzal lehetne kezdeni, hogy a hazai értelmiségi közvéleményben már évek óta körözik ezt az ismeretlen tettest kisebb-nagyobb szellemi botrányok okozásáért és krónikus rendzavarásért, de a tettes elfogására és a bizonyítékok felvonultatására még nem került sor. Az alapvető oka a sikertelenségnek az, hogy a tettes mindig másutt és egészen különböző formákban tűnik fel, tetszés szerint váltogatja az alakját, mint az álöltözetet és maszkot egy karneváli éjszakában. Hol borzas, „avantgard" művészi külsőt ölt, az építészet, festészet vagy éppen az irodalom területén bukkan fel, hol pedig a filozófiában vagy éppen a politikában, a kommunikatív társadalommal vagy a „történelem végével" házalva, de a „gondolatrendőrség" nem volt képes a mozaikképekből egységes képet összerakni, s egyáltalán a különböző helyen felbukkanó rendzavaró azonosságát megállapítani, mert a művészet, a filozófia vagy a politika (tudomány) nálunk igen kevéssé vannak beszélő viszonyban, s így a „tettest" mindegyikük csak a saját vonatkozási rendszerében jellemzi, ahogy a túlontúl ismert mesében a vak emberek az elefántot.^ Persze a posztmodern jelenség természetéhez magához is hozzátartozik ez a rejté-lyesség, a posztmodern a maga definíciója szerint megfoghatatlan és pontosan meghatározhatatlan, éppen ez a lényege a „jólfésült", unalomig rendszerezett és szigorú definícióra felkínálkozó modernséggel szemben. A posztmodern karnevál nemcsak a mi szemünk előtt kavarog, hanem sokak szerint magának a posztmodernségnek az egyetlen lehetséges m^özelítése, ha nem is „meghatározása". Azzal viszont magam is egyetértek, hogy a szétszórt meghatározási kísérletek az egymással dacban-haragban lévő területeken nemcsak elősegítik, de egyúttal meg is zavarják a posztmodem jelenség m^értését és leírását. A posztmodern jelenség ugyanis a nagy karneváli kavargásban is egységes és közös gyökerű, egy újtípusú civilizáció kialakulási folyamata sejlik fel mc^üle, amely felváltja a számunkra még oly természetes ipari civilizációt. Olyan jelenséggel állunk szemben tehát, amelyet a korábbi szociológiai és közgazdasági munkák posztindusztriális civilizációnak neveznek, ennek megfejtése azonban valóban csak egyszerre lehetséges a kultúra és a politika oldaláról. Azt is mondhatnám, hogy a posztmodern jelenség bölcselői között éppen olyan evidens és közhelyszerű már a kultúra (szellemi termelés) és a politika kapcsolatrendszere, ahogy a régi szép időkben, azaz az ipari civilizáció idején a gazdaság (anyagi termelés) és a politika kölcsönhatása volt.^