Bővebb ismertető
Hunfalvy Pál emlékezete.
Most száz éve, 1810 márczius 12-én született Hunfalvy Pál Nagy-Szalükon, Szepesmegyében.
A XIX. század elsö negyedében szomorú időket élt Magyarország, talán a legszomorúbbakat a szatmári béke óta. Pangás, tespedés szállta meg az országot: a főrangúak; nemzetüktől elidegenedve, hazájuk sorsával mit sem törődve, külföldön költötték el jövedelmüket, nem ritkán vagyonukat; a középnemesség itthon ugyan, de tobzódásban és duhajkodásban pazarolta el testi és szellemi erejét; a polgárság, nyelvére különben is idegen, a nemesi jogok hazájában alig számított valamit; a kisnemesség, noha megvoltak a kiváltságai, szegény viszonyok közé sülyedve paraszti életet élt ö is, csak úgy mint a „misera plebs contribuens''. Már-már valóra látszott válni a német állambölcselő jóslata, hogy a magyar nyelv végkép el fog enyészni a föld színéről. „Oh mily sokszor látám - mondja Széchenyi István - még mint gyenge fiú, szegény atyámat búba merülve, s már akkor villant lelkemen keresztül, hogy magasbnak, valami sokkal nagyobb érdekűnek kell hatni rá, mint családi vagy házi bajok keserűségeinek. Akkor nem bírtam felfogni bánatait. Később tudám s most tudom, hogy nemzetünk alacsony létét gyászolta. A magyarnak naprul napra mélyebbre sülyedése s azon reménynélküli nézet, hogy nem sokára és elkerülhetetlenül fog nemzetünk végórája ütni, okozá oly sokszori keserű epedéseit. Annyi polgári erényekkel fénylő atyám, - végzi Széchenyi - mint magyar, reménytelenül szállott sírjába."