Bővebb ismertető
Az Edo korszak (1603-1867) ideje alatt Japán el volt zárva a nyugati világtól. Ebben az időszakban tanult emberek (társadalmi helyzetüktől függetlenül) számos geometriai összefüggést fedeztek fel. Az eredményeket fatáblára rajzolták, szépen kiszínezték és elhelyezték egy-egy sintoista szentélyben vagy buddhista templomban, általában a tetőről lelógatva. Az ilyen táblát hívják sangakunak, amely matematikai táblát jelent japánul. A fatáblák közül több van, amely olyan igényesen lett elkészítve, hogy művészi alkotásnak is tekinthető. Sok ügyes geométer ajánlott sangakut köszönetként az égieknek egy-egy újabb tétel felfedezéséért. A bizonyításokat ritkán közölték, a problémák ezért kihívások lehettek mások számára. Egy sangakun rendszerint több feladat is szerepelt.
Borítónk második oldalán két sangaku látható.
A történelem folyamán számos sangaku elveszett, de így is több mint 800 megmaradt és azok ma is kellemes perceket szerezhetnek a geometria kedvelőinek. Az, hogy most kedvünkre nézelődhetünk a múlt eme relikviái közt, jórészt egy japán középiskolai tanárnak, Hidetoshi Fukagawanak köszönhető. Fukagawa afféle tudós tanár, aki Ph.D. fokozatot is szerzett matematikából. Néhány évtizeddel ezelőtt elhatározta, hogy tanulmányozni fogja a japán matematikatörténetet, hogy a tapasztalatok birtokában eredményesebben taníthassa a diákokat. Egy régi könyvtári könyvben talált említést bizonyos matematikai fatáblákról, amelyekről korábban sohasem hallott. Ezt követően bejárta Japánt, hogy összegyűjtse nemcsak a sangakuról maradt emlékeket, hanem a régi japán matematika (Wasan) más eredményeit is. A munka nem volt egyszerű, hiszen ahhoz, hogy a fennmaradt szövegeket el tudja olvasni, tanulmányoznia kellett a japán nyelv archaikus változatát, a kambunt is, amely az Edo korban a tudomány nyelve volt. Az összegyűjtött anyagot később több helyen is publikálta. 1989-ben jelent meg először angol nyelven gyűjteményes kötet a sangakuról, amelyet H. Fukagawa és D. Pedoe írtak [1, 4].