Bővebb ismertető
Göncz Árpád,
a Magyar Köztársaság elnökének előszava 1991-ből
A Szép és Jó örök ikerpárja mellett ott a másik örök ikerpár: az ép testé, ép léleké. A mi szellemi égboltunkra a görögök vetették kívánatos, útjelző csillagképnek, miként az övékére Mezopotámiából került. Oda pedig még ősibb kezekből. De hányunk ismerhetett rá e csillagképre emberi valójában, megtestesülésében?
Gérecz Attila bizonyára nem. Kurta életében hogy juthatott volna erre is idő? Megvalósulásával volt elfoglalva benne a szökevény ifjúság - még nem a szemlélésével.
Annál inkább meglátták benne, akik találkozhattak vele. Előbb hús-vér valóságában a kortársai. Utóbb már mindannyian, akikre az ő költői hagyatékából tűz ez a csillagkép - persze csak akkor, ha képesek vagyunk a csaknem nemzeti méretű feledékenység harmincöt éves ködös, zúzos hómezején áthajolni hozzá.
Ábrahám-korú, én, megrendülten hajolok e háromszor eltemetett huszonhét éves fiú - a fiunk - ötvenes évekből szólító költészetére. Hányunk épségében mennyi csonkaság! S mekkora épség az ő töredékességében!
Csak hajoltan állhat az utókor e kettős teher alatt. Én legalábbis nem tudom megmondani, nagyapa-szívemben melyik fájdalom a nagyobb: az ő 1956. november 7-ei hősi halála vagy az önmagunk miatti, amiért ifjú testével együtt immár örökké ifjú szellemét is majdnem a sírjában felejtettük.
Mégis hadd remélhessem, és remélhessük valamennyien: most majd a költők kézen fogják a mai tízen-, huszonéveseket - a jövő felé lábujjhegyen ágaskodó ifjú nemzetet ők pedig észreveszik: Attila ott áll előttük, barátságosan integet, és bevárja őket, hogy utolérjék. Bevár minket, hogy utolérjük.