kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Agnes de Navarre-Champagne - Ágnes [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/60/5029060.jpg "Agnes de Navarre-Champagne - Ágnes [antikvár]")
Ágnes [antikvár]
Agnes de Navarre-Champagne, Alfred Tennyson, Anne Brontë, Arany János, Charles Dickens, Edouard Mörike, Eötvös József, Erdélyi Ágnes, Esterházy Péter, Friedrich Hebbel, Friedrich Schiller, George Gordon Byron, Hajnal Anna, Heinrich Heine, Henrik Ibsen, Ingmar Bergmann, Janus Pannonius, Kolozsvári Grandpierre Emil, Luis de Camoes, Mikszáth Kálmán, Moliére, Nemes Nagy Ágnes, Németh László, Radnóti Miklós, Sütő András, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Tandori Dezső, Tornai József, Vörösmarty Mihály, Wacha Imre, Weöres Sándor
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
1180 Ft
Részletesen erről a termékről
Termékadatok
Cím: Ágnes [antikvár]
Szerző:
Agnes de Navarre-Champagne
,
Alfred Tennyson
,
Anne Brontë
,
Arany János
,
Charles Dickens
,
Edouard Mörike
,
Eötvös József
,
Erdélyi Ágnes
,
Esterházy Péter
,
Friedrich Hebbel
,
Friedrich Schiller
,
George Gordon Byron
,
Hajnal Anna
,
Heinrich Heine
,
Henrik Ibsen
,
Ingmar Bergmann
,
Janus Pannonius
,
Kolozsvári Grandpierre Emil
,
Luis de Camoes
,
Mikszáth Kálmán
,
Moliére
,
Nemes Nagy Ágnes
,
Németh László
,
Radnóti Miklós
,
Sütő András
,
Szabó Lőrinc
,
Tamási Áron
,
Tandori Dezső
,
Tornai József
,
Vörösmarty Mihály
,
Wacha Imre
Weöres Sándor
Kiadó: Helikon Kiadó
Kötés: Bársony
ISBN: 9632079353
Méret: 130 mm x 190 mm
Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.)
Magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyik legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, és ehhez mérten páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Pusztán kisebb költeményeiben mintegy 23 ezer szót, illetve 16 ezer egyedi szótövet használt.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást tudott vállalni.
Az élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, és Pestre költözött. A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője. Irodalmi munkássága kihatott a talán addig kevésbé ismert történelmi szereplők ismertségére is, hiszen a műveiben megformált alakok közül több neki köszönhetően vált igazán halhatatlanná. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az övé lassabban bontakozott ki. Halála is összeköti őket, hiszen a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én egy Petőfi-szobor-avatáson fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el 65 éves korában.
Magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyik legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, és ehhez mérten páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Pusztán kisebb költeményeiben mintegy 23 ezer szót, illetve 16 ezer egyedi szótövet használt.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást tudott vállalni.
Az élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, és Pestre költözött. A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője. Irodalmi munkássága kihatott a talán addig kevésbé ismert történelmi szereplők ismertségére is, hiszen a műveiben megformált alakok közül több neki köszönhetően vált igazán halhatatlanná. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az övé lassabban bontakozott ki. Halála is összeköti őket, hiszen a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én egy Petőfi-szobor-avatáson fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el 65 éves korában.
Charles John Huffam Dickens (Portsmouth, 1812. február 7. – Higham, 1870. június 9.) angol író.
Egyesek szerint a viktoriánus kor legnagyobb írója és az angol nyelv legkiválóbb művelője. Írásainak népszerűségét mutatja, hogy napjainkig minden műve folyamatosan kapható anyanyelvén.
Dickens Hampshire-ben született, ötévesen költözött Kentbe, tízévesen Londonba a családjával. A korai évei szépen, jómódban teltek; sokat olvasott, különösen a pikareszk regényeket szerette. Azonban amikor tizenkét éves lett, apja, a tengerészeti pénztár kistisztviselője, eladósodott és börtönbe került. Dickens egy fénymázműhelyben kezdett dolgozni. Gyermekkori élményei, a látott nyomor visszatérő elemeivé váltak regényeinek. Heti hat shillingből tartotta el magát és támogatta családját.
Pár évvel később a család anyagi helyzete egy örökségnek köszönhetően ismét jobbra fordult, elhagyhatták az adósok börtönét, de Dickens anyja nem vette őt egyből ki a műhelyből, amit a fiú soha nem bocsátott meg neki. Ügyvédbojtárkodás és egy gyorsírói állás után újságíró lett, parlamenti vitákról tudósított, és járta az országot a választási kampányok időszakában. Huszonnégy éves korában jelent meg első regénye, a Pickwick Klub, amellyel azonnal nevet szerzett magának.
1836. április 2-án feleségül vette Catherine Thompson Hogarth-ot, aki tizenöt év alatt tíz gyereket szült neki. 1842-ben együtt Amerikába utaztak; az utat az Amerikai jegyzetek című leírás örökíti meg. Dickens három újság számára írt, az egyiknél szerkesztőként is dolgozott 1839-ig.
1856-ra annyi pénzt gyűjtött össze, hogy megvehette a Gad’s Hill Place nevű villát Kentben, melyről gyerekkora óta álmodozott.
1858-ban Dickens és felesége szétköltöztek. A válás akkoriban skandalumszámba ment volna, és Dickens haláláig gondoskodott a feleségéről. A szakítás hátterében többek között alighanem Ellen Ternan színésznő állt, aki feltételezhetően Dickens szeretője volt.
1865. június 9-én Dickens a Staplehurst-vonatszerencsétlenség túlélői között volt. Egy pályafelújítás miatt a vonat kisiklott egy hídon, és a vagonok a patakba potyogtak. Dickens első osztályon utazott a szerelvény elején: az ő vagonja nem zuhant a mélybe. Sértetlenül megúszta az incidenst, de a lelkében mély nyomott hagyott az eset. Ezt követően már csak egy regényt fejezett be, a Közös barátunkat. Idejét főleg nyilvános felolvasásai töltötték ki.
A szerencsétlenség ötéves évfordulóján hunyt el otthonában. Kívánsága ellenére (miszerint a rochesteri katedrálisban temessék el) a Westminsteri apátságban helyezték örök nyugalomra.
Egyesek szerint a viktoriánus kor legnagyobb írója és az angol nyelv legkiválóbb művelője. Írásainak népszerűségét mutatja, hogy napjainkig minden műve folyamatosan kapható anyanyelvén.
Dickens Hampshire-ben született, ötévesen költözött Kentbe, tízévesen Londonba a családjával. A korai évei szépen, jómódban teltek; sokat olvasott, különösen a pikareszk regényeket szerette. Azonban amikor tizenkét éves lett, apja, a tengerészeti pénztár kistisztviselője, eladósodott és börtönbe került. Dickens egy fénymázműhelyben kezdett dolgozni. Gyermekkori élményei, a látott nyomor visszatérő elemeivé váltak regényeinek. Heti hat shillingből tartotta el magát és támogatta családját.
Pár évvel később a család anyagi helyzete egy örökségnek köszönhetően ismét jobbra fordult, elhagyhatták az adósok börtönét, de Dickens anyja nem vette őt egyből ki a műhelyből, amit a fiú soha nem bocsátott meg neki. Ügyvédbojtárkodás és egy gyorsírói állás után újságíró lett, parlamenti vitákról tudósított, és járta az országot a választási kampányok időszakában. Huszonnégy éves korában jelent meg első regénye, a Pickwick Klub, amellyel azonnal nevet szerzett magának.
1836. április 2-án feleségül vette Catherine Thompson Hogarth-ot, aki tizenöt év alatt tíz gyereket szült neki. 1842-ben együtt Amerikába utaztak; az utat az Amerikai jegyzetek című leírás örökíti meg. Dickens három újság számára írt, az egyiknél szerkesztőként is dolgozott 1839-ig.
1856-ra annyi pénzt gyűjtött össze, hogy megvehette a Gad’s Hill Place nevű villát Kentben, melyről gyerekkora óta álmodozott.
1858-ban Dickens és felesége szétköltöztek. A válás akkoriban skandalumszámba ment volna, és Dickens haláláig gondoskodott a feleségéről. A szakítás hátterében többek között alighanem Ellen Ternan színésznő állt, aki feltételezhetően Dickens szeretője volt.
1865. június 9-én Dickens a Staplehurst-vonatszerencsétlenség túlélői között volt. Egy pályafelújítás miatt a vonat kisiklott egy hídon, és a vagonok a patakba potyogtak. Dickens első osztályon utazott a szerelvény elején: az ő vagonja nem zuhant a mélybe. Sértetlenül megúszta az incidenst, de a lelkében mély nyomott hagyott az eset. Ezt követően már csak egy regényt fejezett be, a Közös barátunkat. Idejét főleg nyilvános felolvasásai töltötték ki.
A szerencsétlenség ötéves évfordulóján hunyt el otthonában. Kívánsága ellenére (miszerint a rochesteri katedrálisban temessék el) a Westminsteri apátságban helyezték örök nyugalomra.
Esterházy Péter
Esterházy Péter (1950–2016) az ELTE matematika szakán végzett, 1978 óta szabadfoglalkozású író. Világszerte az egyik legismertebb és legelismertebb magyar író. Első könyve megjelenésétől kezdve a Magvető Kiadó szerzője.
Fontosabb díjai
Füst Milán-jutalom (1983), Déry Tibor-díj (1984), József Attila-díj (1986), Örley-díj (1986), Ordre des Arts et des Lettres lovagi fokozata (Franciaország – 1992), Soros Alapítvány Irodalmi Életműdíj (1992), Premio Opera di Poesia (a Római Irodalmi Fesztivál Díja – 1993), Ordre des Arts et des Lettres tiszti fokozata (Franciaország – 1994), Björnson-díj (Norvégia – 1995), Kossuth-díj (1996), Vilenica-díj (Szlovénia, közép-európai irodalmi díj – 1998), Osztrák Állami Díj (1999), Magyar Irodalmi Díj (2001), Márai Sándor-díj (2001), Herder-díj (2002), Ordre des Arts et des Lettres parancsnoki fokozata (Franciaország – 2003), Pro Europa-díj (2004), Üveggolyó-díj (2004), A német könyvszakma békedíja (Friedenpreis des Deutschen Buchhandels – 2004), Grinzane Cavour-díj (a Harmonia caelestis című regényért – 2004), a Toszkán Tartomány Il Gonfalone d'Argento díja (2005), Cittá di Bari irodalmi különdíj (2006), Nápoly város könyvdíja (2006), Pablo Neruda Nemzetközi Irodalmi Díj (2006), Prima Primissima Díj (2006), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007), Angelus Közép-Európai Irodalmi Díj (2008), Ovidius-díj (2009), 20 éves a Köztársaság Díj (2009), Román Kulturális Érdemrend Parancsnoki fokozata (2010), Grosso d'Oro Veneziano Díj (2010), AEGON Művészeti Díj (2011), Jeanette Schocken-díj (2013), Premio Letterario Internazionale Mondello (2013)
Esterházy Péter (1950–2016) az ELTE matematika szakán végzett, 1978 óta szabadfoglalkozású író. Világszerte az egyik legismertebb és legelismertebb magyar író. Első könyve megjelenésétől kezdve a Magvető Kiadó szerzője.
Fontosabb díjai
Füst Milán-jutalom (1983), Déry Tibor-díj (1984), József Attila-díj (1986), Örley-díj (1986), Ordre des Arts et des Lettres lovagi fokozata (Franciaország – 1992), Soros Alapítvány Irodalmi Életműdíj (1992), Premio Opera di Poesia (a Római Irodalmi Fesztivál Díja – 1993), Ordre des Arts et des Lettres tiszti fokozata (Franciaország – 1994), Björnson-díj (Norvégia – 1995), Kossuth-díj (1996), Vilenica-díj (Szlovénia, közép-európai irodalmi díj – 1998), Osztrák Állami Díj (1999), Magyar Irodalmi Díj (2001), Márai Sándor-díj (2001), Herder-díj (2002), Ordre des Arts et des Lettres parancsnoki fokozata (Franciaország – 2003), Pro Europa-díj (2004), Üveggolyó-díj (2004), A német könyvszakma békedíja (Friedenpreis des Deutschen Buchhandels – 2004), Grinzane Cavour-díj (a Harmonia caelestis című regényért – 2004), a Toszkán Tartomány Il Gonfalone d'Argento díja (2005), Cittá di Bari irodalmi különdíj (2006), Nápoly város könyvdíja (2006), Pablo Neruda Nemzetközi Irodalmi Díj (2006), Prima Primissima Díj (2006), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007), Angelus Közép-Európai Irodalmi Díj (2008), Ovidius-díj (2009), 20 éves a Köztársaság Díj (2009), Román Kulturális Érdemrend Parancsnoki fokozata (2010), Grosso d'Oro Veneziano Díj (2010), AEGON Művészeti Díj (2011), Jeanette Schocken-díj (2013), Premio Letterario Internazionale Mondello (2013)
Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.)
Magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású farádi Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.
1866-1869-ig jogot tanult a budapesti egyetemen, bár diplomát nem szerzett belőle. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a parasztok, iparosok élete szolgált, melyek demonstrálták Mikszáth Kálmán hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen.
1873. Július 13.-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak. 1882-ben ismét elvette volt feleségét, mely házasságból három gyermek született.
1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával.1896-ban a budapesti újságírók egyesületének elnökévé választották, melynek tisztségéről 1899-ben lemondott.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, és tiszteletbeli tagja volt.
Magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású farádi Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.
1866-1869-ig jogot tanult a budapesti egyetemen, bár diplomát nem szerzett belőle. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a parasztok, iparosok élete szolgált, melyek demonstrálták Mikszáth Kálmán hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen.
1873. Július 13.-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak. 1882-ben ismét elvette volt feleségét, mely házasságból három gyermek született.
1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával.1896-ban a budapesti újságírók egyesületének elnökévé választották, melynek tisztségéről 1899-ben lemondott.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, és tiszteletbeli tagja volt.
Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) magyar költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja; Lengyel Balázs műkritikus első felesége.
Budapesten született 1922. január 3-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.
Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947-1948 augusztusa között ösztöndíjjal – a magyar tudomány és művészet, az irodalom nagyjaival együtt, mint Pilinszky János, Károlyi Amy, Ottlik Géza vagy Weöres Sándor – a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton, mintegy a háború szörnyűségeit feldolgozandó.
Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.
A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre. Ebben az időszakban írta (sokak által főművének tartott) versciklusát az "Ekhnáton jegyzeteiből"-t.
Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.
Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.
1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – évkönyv formában – újraindították az Újholdat Újhold Évkönyv címen. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette.
Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett az MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.
1998-ban posztumusz megkapta Izrael állam Világ Igaza-kitüntetését, Lengyel Balázzsal együtt, mert a Holokauszt idején zsidókat mentettek.1998-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes-emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére. A díjat először 1999-ben ítélték oda három személynek.1999-ben, a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium falán helyezték el bronzból készült emléktábláját, szobrászművész alkotását.2001-ben Budapest XII. kerületének önkormányzata, a Magyar Írószövetség és a Széchenyi Művészeti Akadémia emléktáblát állíttatott a költő egykori lakóhelyén, a Királyhágó utca 2. szám alatti ház falán.
Budapesten született 1922. január 3-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója lett, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.
Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947-1948 augusztusa között ösztöndíjjal – a magyar tudomány és művészet, az irodalom nagyjaival együtt, mint Pilinszky János, Károlyi Amy, Ottlik Géza vagy Weöres Sándor – a Római Magyar Akadémián, illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton, mintegy a háború szörnyűségeit feldolgozandó.
Elsősorban francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.
A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre. Ebben az időszakban írta (sokak által főművének tartott) versciklusát az "Ekhnáton jegyzeteiből"-t.
Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.
Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasóesteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.
1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – évkönyv formában – újraindították az Újholdat Újhold Évkönyv címen. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette.
Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett az MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.
1998-ban posztumusz megkapta Izrael állam Világ Igaza-kitüntetését, Lengyel Balázzsal együtt, mert a Holokauszt idején zsidókat mentettek.1998-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes-emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére. A díjat először 1999-ben ítélték oda három személynek.1999-ben, a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium falán helyezték el bronzból készült emléktábláját, szobrászművész alkotását.2001-ben Budapest XII. kerületének önkormányzata, a Magyar Írószövetség és a Széchenyi Művészeti Akadémia emléktáblát állíttatott a költő egykori lakóhelyén, a Királyhágó utca 2. szám alatti ház falán.
Radnóti Miklós (született: Glatter; egyéb névváltozatai: Radnói, Radnóczi) (Budapest, Lipótváros, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.) magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője, oklevelet szerzett magyar–francia szakos középiskolai tanár. Jellemző rá a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése.
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............