Királyok Útja [antikvár]

Claude -ban föllobbant a támadó kedv: makacsul a férfi arcára meredt, vonásait kutatta a félhomályban, a mögötte hunyorgó lámpa fényénél. De mindez éppoly bizonytalan volt, mint a szikeden csillámló szomáli part tüzei a sűrű holdvilágban. S hozzá ez a gúnyoros hang; mintha ez is beléveszett volna az afrikai éjszakába, beléoldódott volna a legendába, melyet a réz és manilakender után szimatoló utazók vetítettek e tétova, árnykép köré, belésimult volna a mendemondáknak, regényeknek és ábrándoknak abba a szövetébe, melyet uszályként vonszol maga után minden fehér ember, aki belekóstolt egyszer Ázsia független államainak életébe. - A fiatalok nem igen értik... hogyan mondja?... igen, a vad érzékiséget. Míg a negyvenes éveket el nem érjük, csalódás játszik velünk, nem tudunk megszabadulni a szerelemtől; a férfi, akinek szemében fontosabb a nő, mint a nemiség, megérett a szerelemre, a szerencsétlen...