Bővebb ismertető
Az itt következő olvasmányok irodalmi és köznyelvünknek néhány fontosabb kérdéséről, eredeti és jövevényszavainkról s a fölösleges idegen szavakról, egykori művelődési állapotok emlékét őrző szavainkról és szólásainkról, legvégül pedig Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai nyelvéről, írói művészetéről szólnak. Céljuk az, hogy előmozdítsák nyelvünknek mélyebb megismerését, tudatossá tegyék a helyes magyar nyelvhasználatra való törekvést és fejlesszék, erősítsék a nyelvben végbemenő történeti változások iránti érzéket.
Minderre azért van szükség, mert nyelvünknek jelene, multja és jövendő sorsa dolgában nem szabad közömböseknek lennünk. Ismernünk kell anyanyelvünket, mégpedig nemcsak azt kell tudnunk, milyen a magyar nyelv ma, hanem nyelvünknek multja felé is érdeklődéssel kell fordulnunk. Szeretni is kell anyanyelvünket és tenni is kell érte valamit. Vigyázni kell rá, gondját kell viselni, hiszen egyik nemzeti kincsünk. Meg kell becsülni értékes tulajdonságait, félteni, óvni kell eredeti sajátságait. Meg kell lenni bennünk annak az igyekezetnek, hogy jól beszéljünk magyarul és kifogástalanul tudjunk magyarul írni...
Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.)
Magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyik legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, és ehhez mérten páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Pusztán kisebb költeményeiben mintegy 23 ezer szót, illetve 16 ezer egyedi szótövet használt.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást tudott vállalni.
Az élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, és Pestre költözött. A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője. Irodalmi munkássága kihatott a talán addig kevésbé ismert történelmi szereplők ismertségére is, hiszen a műveiben megformált alakok közül több neki köszönhetően vált igazán halhatatlanná. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az övé lassabban bontakozott ki. Halála is összeköti őket, hiszen a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én egy Petőfi-szobor-avatáson fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el 65 éves korában.