A semmirekellő/A halál árnyai [antikvár]

Részlet a könyvből: I. Főnököm így szólt: - Csak azért tartom meg, mert tiszteletreméltó édesatyjára vagyok tekintettel. Különben már rég kirepült volna. Így feleltem: - Excellenciád túlságosan megtisztel, mikor azt hiszi, hogy repülni tudok. Azután még hallottam, mikor ezt mondta: - Távolítsák el ezt az urat. Az idegeimre megy... Két nappal később elküldtek. Ilyenformán, amióta fölnőttem, apámnak, a városi építésznek nagy szomorúságára, épen kilencszer változtattam állást. Voltam én mindenféle szakmában, de mind a kilenc úgy hasonlított egymáshoz, mint egyik vízcsepp a másikhoz. Mindenütt egy helyen ültem egész nap, írtam, ostoba vagy durva megjegyzéseket vágtam zsebre s vártam, amíg elküldenek. Mikor édesapám elé jutottam, mélyen befúrta magát a székbe s behunyta a szemét. Sovány, száraz arca, amelyen a borotvált helyeken kékes csillogás látszott (nagyon hasonlított a katholikus orgonistákhoz), alázatosságot és megadást árult el. Sem köszöntésemet nem fogadta, sem a szemét nem nyitotta föl s csak ennyit mondott: - Ha drága feleségem, a te édesanyád, élne, életmódod i szakadatlan szenvedések forrása volna számára. Korai halálában az isteni gondviselés művét látom. Arra kérlek, te nyomorult - folytatta szemét felütve - felelj: mit csináljak veled?