A szabadság magvetői [antikvár]

Hadd kezdjem a régi és új orosz költőkből készült fordításaimnak bevezetőjét néhány megjegyzéssel, mert ha valaha, most igazán figyelmeztetni kell minden mai fordítót arra a nagy felelősségre, melyet egy-egy régi vagy új orosz költő fordítása reá ró. A világnyelvek közül - valljuk meg őszintén, - éppen az orosz nyelvet ismerjük legkevésbbé és ha az oroszul tudók száma, különösen fiataljaink között napról-napra rohamosan nő, az érdeklődés az orosz irodalom és költészet iránt még inkább nagyobb és általánosabb, olyannyira, hogy ezt az igényt szinte már kötelességszerűen is ki kell elégíteni. Mindazonáltal ez az örvendetes érdeklődés egyáltalán nem jelenti azt, hogy a magyar műfordítói hagyomány eddigi színvonalából akár egy hajszálnyit is engedjünk, sőt, most, hogy olvasóközönségünk soha nem látott arányban nő, a fordító felelőssége arányosan kell hogy nőj jön ezzel az igénnyel és olvasási lázzal. Ha azelőtt az sarkalta gondosságra, lelkiismeretességre, hogy „választott közönségnek talán csak a széplelkek egy kisded csoportjának fordít, most, a tömegek nevelése lévén egyik legfontosabb feladatunk, a műfordító egyenesen népnevelővé lépett elő, még akkor is, ha munkájával pontosan körül nem írható módon vesz részt a hatalmas arányú népnevelő mozgalomban, melynek célja nemcsak gyakorlati ismeretek minél eredményesebb terjesztése, a politikai tudat minél hatékonyabb megerősítése, hanem a művészi fogékonyság felébresztése és fejlesztése is. Hiszen régi igazság, hogy egy irodalmi mű vagy fordítás nem éri el célját, ha irodalmi, illetőleg költői szempontból hibás, ha mégoly nemes is a szándék, mely megszülte vagy magyarra ültette át.