Bővebb ismertető
A Váci Mihály Irodalmi Kör és a Rím Könyvkiadó alkotóinak régi igénye, hogy legyen egy olyan könyvsorozat, amely a közös lírai megszólalást szolgálja. Ennek a szándéknak megfelelően 2007-ben meg is jelent az első ilyen gyűjtemény. Arcok és énekek - talán már a címében is jelzi, hogy költői arcéleket igyekszik megrajzolni, már amennyire ez lehetséges kortársirodalom esetében, hiszen egy állandóan változó, fejlődő folyamatról van szó. Éppen ezért - talán nem is eléggé pontos a költői antológia meghatározás, hiszen a pályakezdőktől az országosan ismert, neves szerzőkig szerepelnek a könyvben alkotóink. Joggal vetődik fel a kérdés: hogyan férnek meg egymás mellett a különböző irányzatokhoz kapcsolódó, színvonalban is eltérő személyek, versek. Mi - akik elindítottuk ezt a sorozatot - úgy gondoljuk, hogy nagyon is jól elférnek egymás mellett a népi indíttatású, a posztmodern és más irányultságú művek. Egy szempontot tartunk nagyon fontosnak: legyenek a bekerülő alkotások valóságközeliek, rólunk szóljanak... Tudjuk, ezek is tág fogalmak, mégis megpróbáljuk az olyan verseket előtérbe helyezni, amelyek nem csupán önmagukért valók, hanem az életünkhöz - a múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz - kapcsolódó indíttatásokat hordozzák.
Sorsköltészetről van szó? - kérdezhetné a Tisztelt Olvasó. Nemcsak arról, sokkal tágabban értelmezzük az évente megjelenő gyűjtemények szerepét. Ez a könyvsorozat szeretné azt is bemutatni, hogy rendkívül gazdag és sokrétű jelenünk költészete. Egyedülállónak gondoljuk az Arcok és énekeket olyan szempontból is, hogy műhelymunkát teremt. Az évente megjelenő könyveket több helyen bemutatjuk az ország területén - Budapest, Tokaj, Nyíregyháza, Debrecen, Csongrád, Salgótarján, Bátonyterenye, stb. -, ahol jelen vannak a szerzők közül is többen. Az egyes műsorokhoz, rendezvényekhez kapcsolódnak az érintett irodalmi társaságok, körök, csoportok megszólalásai is. A „tájhaza" fogalmát, gondolatát is szeretnénk: hangsúlyozni ezzel a tevékenységünkkel, hiszen - nagyon sokszor - éppen a vidék nyújtja azt a megkerülhetetlen értéket, amelyről mostanában mintha megfeledkeztünk volna. Illyés Gyula, Váci Mihály, Ratkó József, Takács Gyula, Fodor András, Simonyi Imre, Csorba Győző - hogy csak néhány nevet említsünk. A közelmúltból - Kalász László, Hatvani Dániel, Nagy Gáspár, akik szintén nagyon szoros szálakkal kötődtek a Váci Mihály Irodalmi Kör és a Rím Könyvkiadó munkájához.
Velük szemben is sok az adósságunk. Méltatlanul feledkezünk meg róluk sokszor, pedig maradandó műveket hagytak maguk után. Ezeket a költői hagyatékokat - szellemi örökségeket - is igyekszünk fölvállalni, amikor az Arcok és énekek című sorozat újabb és újabb köteteit összeállítjuk. Egy - a történelemben, a magyarság sorsában mélyen gyökerező - lírai tablót szeretnénk felmutatni jelen kötetünkkel is; reprezentálni azt az alkotói szándékot és összefogást, amely a befutott költőt erősíti, a kevésbé ismertet és pályakezdőt pedig segíti a kibontakozásban.
Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. – ) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Kányádi Sándor 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Hargita megye, Románia). Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó, édesanyja László Julianna, akit korán, 11 évesen (1940) veszített el. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában, a középiskolát a székelyudvarhelyi református kollégiumban (1941–1944), a Római Katolikus Főgimnáziumban (1944–1945) és a fémipari középiskolában (1946–1950) végezte. Ezt követően beiratkozott a Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben, ám tanárként soha nem dolgozott, életét az irodalomnak szentelte.
Költői tehetségét Páskándi Géza (1933–1995) fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951–52-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, ezzel egyidőben néhány hónapig az Utunk, 1955–1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője.
Bécsben 1967-ben előadást tartott Líránkról Bécsben címmel. 1984-ben egy hosszabb, észak- és dél-amerikai előadókörúton vett részt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. 1992-ben Izraelben erdélyi jiddis népköltészet-fordítását mutatta be.
Írói álneve Kónya Gábor.
A Confessio szerkesztőbizottság tagja, 1990-től az Antitotalitárius Demokratikus Fórum tiszteletbeli elnöke, 1997-től a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja.
A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja. A magyar irodalom közösségi elvű hagyományának folytatója. Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozzák meg költészetét, mely a közösségi létproblémákat egyetemes érvényességgel szólaltatja meg.
1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971). Unokahúga, Benedekffy Katalin gyermekként sokszor szavalta nagybátyja verseit, ma elismert színész-operaénekesként gyakori vendég a költő szerzői estjein.1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971). Unokahúga, Benedekffy Katalin gyermekként sokszor szavalta nagybátyja verseit, ma elismert színész-operaénekesként gyakori vendég a költő szerzői estjein.
Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvekre is lefordították. Életműsorozatát a Helikon Kiadó 2007-től adja ki, gyerekkönyvei különböző válogatásokban, versei megzenésítve és audió hordozókon is folyamatosan jelennek meg.
1976-ban született Gyulán, jelenleg is itt él. Egykori középiskolájában, az Erkel Ferenc Gimnáziumban tanít magyart és történelmet, 2006-tól a Bárka folyóirat szerkesztője.
Első novelláskötete 2003-ban jelent meg, Szindbád nem haza megy címmel, a Tiszatáj Alapítvány gondozásában.
Második kötete, az Árnyas utcai szép napok ugyancsak a Tiszatájnál, a 2008-as könyvhéten látott napvilágot, s ugyanúgy elbeszéléseket-novellákat tartalmaz.
A térképnek, háttal címmel 2010-ben jelent meg kispróza-kötete, a Gyulai Hírlap Kiadó szerkesztésében.
A 2011-es könyvhétre Kis és egyéb világok című kritikakötetével jelentkezett a FISZ-nél, amely 2015-ben, ugyancsak a könyvhétre, Ki mondta, hogy jó volt című regényét is kiadta.
2015 őszén jelent meg – Farkas Zoltán, az Ektomorf zenekar énekesének közreműködésével – Outcast című életrajzi kötete, az Athenaeum gondozásában.
Novelláit angol, német, olasz, román és szerb nyelvre fordították le.