Goethe válogatott versei [antikvár]

GOETHE sokoldalú tevékenységét nem egykönnyű áttekinteni és egybelátni. Az anyag hatalmas. De éppen a gazdagság teszi megoldhatóvá a feladatot. Az emberiség szellemóriásai közül ugyanis Goethe az egyedüli, aki maradéktalanul kifejezte magát, aki minden tettéről és gondolatáról írott dokumentumokat hagyott maga után. "Az életművem egy nagy önvallomás" - mondotta. És nemcsak a művei maradtak ránk,, hanem önéletrajza, naplójegyzetei, levelezése, barátaival folytatott beszélgetései és azoknak rávonatkozó visszaemlékezései. Ezekből az okmányokból úgyszólván napról-napra megállapítható, mivel foglalkozott aznap, kikkel érintkezett és mi történt vele. És ezeknek az adatoknak a segítségével nemcsak művei létrejöttének körülményeit és feltételeit követhetjük nyomon, hanem életének egész külső és belső alakulását, szellemi fejlődésének minden fordulatát. Ha már most felvetjük a kérdést, mi az a legmélyebb inditék, mely Goethét cselekedni és alkotni készteti, akkor azt ebben a szóban foglalhatjuk össze: a használniakarás. Goethe a társulni szerető, hatni akaró, hatásokat befogadó és továbbfejlesztő pozitív ember. Szemében az élet értelme a munka; a társadalmilag hasznos tevékenykedés. Faust, aki ugyan az egész emberiség képviselője, de elsősorban mégis csak Goethe maga, ezt az igazságot a döntő pillanatban, így fejezi ki: Ja! diesem Sinne bin ganz ergeben, Das ist der Weisheit letzer Schluss, Nur der verdient sich Freiheit wie das Leben, Der täglich sie erobern muss. (Igen! ez a nézet az, mellyel fenntartás nélkül egyetértek, ez a bölcsesség utolsó szava: csak az édemli meg a szabadságot és az életet, aki naponta megverekszik értük.)