Bővebb ismertető
"Azok a jelek, amelyekkel az Úr eddig megnyilatkozott Jézus személyén keresztül, csupán kisszerű csodák voltak, ügyes ujjgyakorlatok, csak-a-kezemet-figyelje típusú bűvésztrükkök, és lényegében véve alig különböztek azoktól a mutatványoktól, amelyeket bizonyos keleti mágusok mutattak be sokkal kifinomultabb technikával. Jézusnak elegendő volt akarnia ezeket a dolgokat, hogy megvalósuljanak, de ha valaki megkérdezte volna tőle, mi célja volt velük, nem tudott volna mit válaszolni, vagy csak annyit mondott volna, így hozta a sors, néhány halász nem talált halat, nem volt más kiút a viharból, elfogyott a bor egy esküvőn, igazából még nem jött el az idő, hogy az Úr szóljon a szájából."
José Saramago talán leghíresebb, de mindenképpen leghírhedtebb regényében újrameséli Jézus Krisztus evangéliumi történetét a fogantatásától kezdve egészen a kereszthalálig. A Nobel-díjas portugál író fanyar iróniával, költészettel és filozofikus gondolatokkal teli szövegében Jézus alakja kifejezetten földi dimenziókat nyer: bűntudat gyötri, amiért evilági apja, József veszni hagyta a betlehemi gyermekeket; haláláig hű társa, Mária Magdolna karjaiban megízleli az érzéki örömöket; saját létezésének okát kutatva pedig már fiatalon lázadni kezd Isten kifürkészhetetlen tervei és zsarnoki törvényei ellen.
José Saramago (Azinhaga, Portugália, 1922. november 16. – Lanzarote, Kanári-szigetek, Spanyolország, 2010. június 18.) irodalmi Nobel-díjas portugál prózaíró, költő.
Azon portugál írónemzedékhez (Lídia Jorge, António Lobo Antunes) tartozott, amely a latin-amerikai irodalomtól eltanulta a mágikus realizmust, s a posztmodern irodalom elemeit is beépítette műveibe.
1922-ben született Azinhagában, egy kis portugál faluban. 1924-ben családja a szegénység elől Lisszabonba költözött. Géplakatosnak tanult egy szakiskolában, ahol kiváló irodalmi oktatás folyt. 1939-től egy kórházban géplakatosként dolgozott, de irodalmi érdeklődése egyre erősödött, a portugál történelem foglalkoztatta. 1944-ben megházasodott, egy lánya született. Az 1950-es évek közepétől értelmiségi körök közelébe kerülve kiadóknál kéziratok lektoraként dolgozott, kezdett maga is írogatni, eleinte verseket, cikkeket, krónikákat, majd regényeket, amelyek által híres lett.
1969-ben tagja lett a portugál kommunista pártnak, társadalmi funkciókat vállalt, minisztériumban dolgozott, majd lapigazgató lett a Diário de Notícias című napilapnál, ahonnan 1975-ben elbocsátották. 1976-tól kizárólag fordításból élt, és sorra jelentette meg saját műveit. A világban sokat utazott, előadásokat tartott.
1988-ban nősült másodszor, egy spanyol újságírónőt vett feleségül. 1993-ban elhagyta Portugáliát, mert a parlament tiltakozása miatt nem kaphatta meg az Európai Irodalmi Díjat. A Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarotén telepedett le, ahol haláláig élt. 1998-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat.