Bővebb ismertető
"A hatalom változatlan szabálya, hogy jobb még azelőtt levágni a fejeket, hogy gondolkodni kezdenének, nehogy azután túl késő legyen."
Egy meg nem nevezett ország fővárosában - a Vakság című regény helyszínén - a polgárok több mint hetven százaléka üres szavazólapot ad le a helyhatósági választásokon. A vezetők pánikba esnek, ám a megismételt voksoláson még ennél is lesújtóbb eredmény születik. A hatalom a történteket a rendszer elleni felforgató tevékenységként és a demokrácia elleni aljas támadásként értékeli: szükségállapotot hirdetnek, önkényes letartóztatások kezdődnek, a város ostromzár alá kerül, és egy rendőrfelügyelőt bíznak meg a háttérben sejtett "összeesküvés" felgöngyölítésével.
Amikor egy névtelen feljelentő levélből kiderül, hogy a négy évvel korábbi vakság idején akadt egy asszony, aki nem veszítette el a látását, a hatóságok úgy érzik, megtalálták a bűnbakot. S mire a felügyelőnek feltámad a lelkiismerete, már beindultak az elnyomó gépezet fogaskerekei.
Saramago regénye sötét, kíméletlen, mégis fanyar humorral átszőtt politikai példázat arról, hogyan válhat egy demokrácia az elnyomás és a hazug politikai propaganda játékszerévé.
"Míg a Vakság a hatalom romlottságának mikrokozmoszát állította elénk, addig a Megvilágosodásban megjelennek világunk nagypályás politikai zsarnokai: az értelem eltorzítói és az egyetemes hazudozók."
Ursula K. Le Guin
José Saramago (Azinhaga, Portugália, 1922. november 16. – Lanzarote, Kanári-szigetek, Spanyolország, 2010. június 18.) irodalmi Nobel-díjas portugál prózaíró, költő.
Azon portugál írónemzedékhez (Lídia Jorge, António Lobo Antunes) tartozott, amely a latin-amerikai irodalomtól eltanulta a mágikus realizmust, s a posztmodern irodalom elemeit is beépítette műveibe.
1922-ben született Azinhagában, egy kis portugál faluban. 1924-ben családja a szegénység elől Lisszabonba költözött. Géplakatosnak tanult egy szakiskolában, ahol kiváló irodalmi oktatás folyt. 1939-től egy kórházban géplakatosként dolgozott, de irodalmi érdeklődése egyre erősödött, a portugál történelem foglalkoztatta. 1944-ben megházasodott, egy lánya született. Az 1950-es évek közepétől értelmiségi körök közelébe kerülve kiadóknál kéziratok lektoraként dolgozott, kezdett maga is írogatni, eleinte verseket, cikkeket, krónikákat, majd regényeket, amelyek által híres lett.
1969-ben tagja lett a portugál kommunista pártnak, társadalmi funkciókat vállalt, minisztériumban dolgozott, majd lapigazgató lett a Diário de Notícias című napilapnál, ahonnan 1975-ben elbocsátották. 1976-tól kizárólag fordításból élt, és sorra jelentette meg saját műveit. A világban sokat utazott, előadásokat tartott.
1988-ban nősült másodszor, egy spanyol újságírónőt vett feleségül. 1993-ban elhagyta Portugáliát, mert a parlament tiltakozása miatt nem kaphatta meg az Európai Irodalmi Díjat. A Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarotén telepedett le, ahol haláláig élt. 1998-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat.