Róma [antikvár]

Mi, magyarok, Északról érkezünk Rómába. Akár a MALÉV ügyes pilótája teszi le gépünket a fiumicinői repülőtérre, akár a Termini pályaudvaron csöppenünk bele az olasz főváros forgatagába, akár Firenze csodáitól eltelve autóból pillantjuk meg az olimpiai falu vidékét, első és döntő élményünk mindig az, hogy Délen vagyunk, öt-hat szélességi fokkal közelebb az egyenlítőhöz, mint idehaza. S ahogy múlnak a Rómában töltött órák és napok, úgy erősödik bennünk a bizonyosság, hogy mediterrán vidékre érkeztünk, ahol más a táj és a növényzet, ismeretlen állatok húsával bíbelődünk az osteriákban, és más az emberek haja, arcszíne, vérmérséklete, magasabb a társalgás, vitatkozás hangja, pergőbb a beszéd, a szó szerves kiegészítője a kéz, a szemöldök mozgása, s a mi nyelvünk, gondolkodásunk egyszerű „ugyari"-ját vagy „tessék"-jét színészi játék teszi egész jelenetté. Sok minden hiányzik itt, ami az olvasóban, film- és tv-nézőben, rádióhallgatóban az „igazi Dél" képzetét idézi fel, nincs tarka prostituált negyed, mint Genovában vagy Nápolyban, nem látni a népviseletet, és a lakóházak sílusa még a perifériákon sem idézi Szicília vagy Szardínia színpompás folklórját, ám mégis Dél ez a javából. Az élet javarészt az utcán folyik, főleg a nyáresti pihenő és iddogálás, és a nap huszonnégy órája valahogy eltolódik: a látható élet később indul meg, mint nálunk, délidőben kihal a város, hogy aztán lakói annál mohóbban vegyék el az éjszakából azt, amit reggel és délben elvesztegettek. És hát, persze, a kontinentális, mérsékelt égöv alól érkező számára a legfontosabb a más klíma: a miénknél magasabb átlagos hőmérséklet, a perzselő azúrkék égbolt, az antik Appia út és a kertek buja vegetációja, a gomba formában lombosodó píniák, itt-ott pálmák, kaktuszok, fügefák. Dél kapuja ez a város a magyar látogató számára, sőt Délnek honfitársaink által leginkább ismert és birtokba vett darabja. Ám az első benyomáshoz csakhamar újak és ugyancsak döntőek csatlakoznak. A fiumicinói repülőtérről a városközpont felé menet a régi Ostia, Ostia Antica ásatásai mellett visz az országút, a Termini pályaudvarról kijövet Diocletianus termáinak a maradványaira bukkanunk, s aki autón érkezve korábban nem figyelt arra, hogy rómaiak által épített úton rohan a Wartburg vagy a Skoda, az a városba érve egész biztosan észreveszi a császárság idején emelt falakat, vízvezetékeket, a régi Róma életének millió emlékét. A város belseje felé haladva egyre sűrűsödnek az antik Róma figyelmeztető maradványai, míg aztán a hét halmon, főleg a Colosseum, a fórumok vidékén forte fortissimóba csap évezredek történelme. Nem túlzás évezredekről beszélni, hiszen a város alapításának legendák övezte időpontja, i. e. 753. április 21-e, nagyjából megfelelhet a történelmi valóságnak, így tehát immáron huszonnyolcadik évszázadát éli a város. S ami a meghökkentő, az archeológiai rész nem korlátozódik a fórumok vidékére: szinte alig van kerülete a városnak, ahol ne bukkanna elő valami római emlék, és a legtöbb mai építkezésnél is újra meg újra istenszobrokba, házmaradványokba ütközik a csákány, pénzeket, szobrokat forgat napvilágra az ásó és az exkavátor.