Foghíjak

Bohumil Hrabal, aki sokáig az asztalfióknak írta műveit, a hatvanas évek közepétől szinte egyik napról a másikra híres író lesz. Írószövetségi tag, állami díjas szerző. Bevásárlószatyorral hordja haza a honoráriumot, a regényéből Jiøí Menzel által forgatott Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjat kap. Ennek a sikertörténetnek azonban 1968. augusztus 21-én megtörik a lendülete, Prágát megszállják az oroszok. Hrabal a felszámolás alatt álló írók listájára kerül, kéziratait visszadobják, ráadásul személyes biztonságáért is aggódnia kell.
A Foghíjak a Házimurik és a Vita nuova folytatása. Hrabal narcisztikus öniróniával taglalja benne emberi gyengéit, kishitűséggel mélyen átitatott írói öntudatát, saját maga előli szakadatlan menekülését. A bomlásban, a rútban megtalált szépségideálját. A macskamániáját. Az epeműtétjét, amely után bebeszéli magának, hogy meg fog halni, de előbb még eszik egy kis töpörtyűs zsíros kenyeret és leöblíti rozspálinkával - sőt a nyaralójuk melletti erdő odvas fáiban is elrejt egy-egy üveg piát, hogy magányos biciklitúrái ne legyenek olyan céltalanok.
Ez a nyolcvanas években publikált önéletrajzi trilógia attól kerül különös fénytörésbe, hogy a szerző a felesége elbeszélői szemszögéből láttatja a történéseket. Kettős tükröt tart önmagának.

"az írónak a könyvei az igazi gyermekei... ő nemcsak az apja, hanem az édesanyukája is ezeknek a könyvecskéknek, és több is, mint egy anya, mert az ilyen író, és a férjem magára mutatott, a hasára és aztán a fejére, több mint kilenc hónapig viselős leendő gyermekével, és mint egy anya, érzi, hogy növekszik benne, hogyan forgolódik, hogyan rugdalódzik, és aggódik, hogy vajon az a gyermek, az a kicsike nem lesz-e hülye"