Iphigenia Taurisban/Egmont/Clavigo [antikvár]

Részlet a könyvből:ELSŐ FELVONÁS. ELSŐ JELENET. Iphigenia (egyedül). Árnyékitokba, lenge ormai E sűrű lombú, régi szent bereknek, Akár Diana csöndes templomába, Oly borzadállyal lépek még ma is, Mintha közétek első ízbe' jönnék, És lelkem itt megszokni mégse tud. Sok éve már, hogy felsőbb végezet Itt rejteget, s én hódolok neki; De még ma is csak idegen vagyok. Ó mert a tenger elzár kedvesimtől, És gyakran állok naphosszant a parton Görög hazámat lelkemmel keresve; És sóhajimra zúgó habmoraj Csak tompa hangokat hoz válaszúl. Jaj annak, aki testvértől, szüléktől Távol magányban él! Elmarja búja A már-már biztos üdvöt ajkitól; El-elcsapongnak gondolatjai Az atyja csarnokába, hol a nap Egét először tárta föl neki, Testvérekűl hol játszva mind' szorosban Fonódtak össze gyöngéd kötelékkel; Nem szállok perbe istenekkel, ámde A nőnek sorsa szánalomra méltó. Otthon s a harcban úr a férfiú, És idegenben tud magán segítni...