Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
"A barát és pályatárs, Babits Mihály még sírja mellett sem tudott elnyomni egy neheztelő hangsúlyt. „Őt könnyű vitorla vitte a gáncstalan művészet sima hullámán" - jellemezte, s hiába a mondat elismerő eleganciája, hiába a „gáncstalan" jelző - tudjuk, Babits szájából kétes értékű bók a könnyű és a sima; szerinte a remekmű mindig" „nehéz és komplikált", „gondolattól roskadozó", s a költő kötelező erénye a habozó lelkiismeretesség, a minden szóért szívósan megküzdő műgond. S ezt vallották követői, tanítványai is, márpedig a kor - a két háború közötti - minden számottevő költője, legalább magatartásban, Babits-tanítvány volt. Az idők szigorodása szigorúbb erkölcsöt parancsolt a költőkre; az elkötelezettség igézetében éltek és alkottak, eszme- és igehirdetés láza hevítette őket, a költészetet kötelességnek, a veszélyeztetett emberség őrhelyének tudták (az is volt!), a mélység vonzotta őket s a pokoljárás szakadékos, lélekcsigázó útjai. Hogyne nézték volna rosszallóan és gyanakodva, mint élő anakronizmust, a "tiszta művészet", a játékos formaöröm konok képviselőjét."